Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 5-6. szám - Törekvések a hűtlen elhagyásos perek megszüntetésére
A HŰTLEN ELHAGYÁSOS F EREK MEGSZÜNTETÉSE 215 olyan felfogás, hogy ilyen esetekben a négy ágyasságban élő embert (mert a másik házastárs is mással együtt élhet) házassági kötelékbe juttatni helyes dolog. Ilyen esetek reparálása azután majdnem lehetetlen, ha a visszahivási idő hat hónap és így lehetetlenné teszik a közös megegyezés s a hűtleD elhagyásos perek lefolytatását. Mégis van egyetlen mód ilyenkor is rövid idő alatt a bontó Ítélet kieszközlésére. Sajnos azonban ehhez egy prostituált és néhány tanú felfogadása kell és legalább látszólag — helyre kell állítani az ,.életközösséget" a házastársak közt. Ugyanis, ha a H. T. 76. §-ában írt házasságtörés minden a gyakorlat részéről is megkívánt előfeltételeit is létesítik, a házasságnak a legrövidebb idő alatt való felbontása lehetséges. Ilyen jeleneteket gyanúm szerint ma is rendeznek. Legutóbbi időben két pert tettek ilyen alapon folyamatba. Mindkét esetben 4—5 magánnyomozó és rokonok igazolták a „tettenérést" és mivel az összebeszélést nem lehetett kimutatni — a keresetnek helyt kellett adni. Nézetem szerint mégis erkölcsösebb, Ízlésesebb ennél a pernél az, amelyet a H. T. 77. §-ára alapítottak. Ezt a tényt azoknak, kik a H. T. 77. §-a a. pontjára alapított pert gyakorlatilag lehetetlenné akarják tenni, nyomatékosan figyelmébe ajánlom. Ha a 77. §-os perek lehetetlenek lesznek, a házassági perek csökkentése — amint az a kifejtetteknél fogva kétségtelen — csak átmeneti lesz, mert a felek rövidesen rá fognak jönni, hogy megegyezés esetén hogyan lehet a hűtlen elhagyásos pert lefolytatni. Az utóbbi években a H. T. 77. §-án alapuló perek viszonylagos száma kétségtelenül csökkent, úgy hogy az 1935. évben 4097 házasságot bontottak fel a H. T. 77. §. a. pontja alapján és 1501 házasságot egyéb alapon. Épen a most kifejtettek szerint, mert lehetnek esetek, amelyekben erkölcsös és államérdekből is fontos az, hogy ágyastársak házastársakká lehessenek (aminek előfeltétele az erkölcsi tartalom nélkül maradt előző házassági kötelék felbontása) ajánlom a Tervezet 161. §. hatodik bekezdésében foglalt: „A házassági életközösség a kézbesítéstől számított tizenöt napnál nem rövidebb" szavak helyett: „A házassági életközösség a kézbesítéstől számítottan csak rendkívül nyomós okok fenforgása esetén tizenöt napnál rövidebb" szavak álljanak. (Tehát kivételesen a visszahivási idő tizenöt napnál rövidebb lehessen.) A Tervezet 163. §. utolsó bekezdéseként pedig javaslom: „Rendkívül nyomatékos körülmény fenforgása esetén a bontó vagy válókereset beérkezte után a felek valamelyikének kérelmére nyomban az előkészítő és az érdemleges tárgyalást is ki lehet tűzni, esetleg a békéltetési tárgyalás napjára is. Ha valamelyik érdekeltet külföldről kell megidézni, a békéltetést és az előkészítő tárgyalást, illetve szóbeli tárgyalást egy határnapra kell kitűzni." Az áthághatatlan korlátokat felállító szabályok a legnagyobb méltánytalanságot, erkölcsi és anyagi károkat okozhatják, vagyis igazságtalanságot. A törvény ne kényszerítse jogos érdekeket sértő határozatra a bírót! Nagyon fontosnak tartom, hogy a feleket szükségtelenül hosszú házasságon kivüli életre ne kényszerítsék, — kellő ok nélkül. Épen ezért