Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - Még egy szó a házasságjogi gyakorlatról

201 MÉG EGY SZÓ A HÁZASSÁG JOGI GYAKORLATRÓL. Irta: DR. MEGYESY ÁGOSTON kir. törvényszéki tanácselnök Arra a kérdésre, vájjon könnyitette-e a bírói gyakorlat a házasságok felbontását, — mint minden hasonló kérdésre — adhatunk elméleti feleletet, amely pusztán a jogszabályokból merített érvekkel operál és adhatunk az alaposan megfigyelt tapasztalatokon nyugvó, gyakorlati értékű feleletet. A kérdés igazi eldöntését persze az utóbbi felelet fogja tartalmazni. Ha a H. T. 77. §-át tekintjük, ha az 1907. XVII. t.-c. és az 1925. VIII. t.-c. rendelkezéseit nézzük, az ügyészi beavatkozás és a házasságvédői intézmény meddőségét tekintjük, akkor kétségtelen, hogy a felek kölcsönös megegyezése meliett a házasság akadálytalan, könnyűszerrel való felbontásának nincsen komoly törvényes akadálya és a 77. §. indokolásában a bírótól megkövetelt „lelkiismeretes megfontolás és szigorú bírálat" semmiképen sem alkalmas akadályul szolgálni a válni akaró feleknek. Ezen a messzemenő törvényes könnyítésen már igazán nem mehet túl a bírói gyakorlat sem és így ez alapon egyszerűen azt kellene megállapítanunk, hogy a bírói gyakorlat nem könynyitette a házasságok felbontását, mert könnyebbé, mint a törvény, már nem is tehetné. Ebben az elméleti megállapításban azután bennefoglaltatik annak megállapítása is, hogy a 77. §-sal kapcsolatban kifejezett törvényhozói kívánság a „lelkiismeretes megfontolás és szigorú bírálat" iránt, naiv és akadémikus óhajtás csupán, szinte csak a törvényhozói lelkiismeretének megnyugtatását szolgálja, a judikaturában azonban céltalan és mint ilyen bátran figyelmen kivül hagyható. Valóban erre a felfogásra hajlott inkább a 77. § körüli judikatura. (Mindig az elsőbíróságok gyakorlatát értém, ha a 77. §-ról van szó.) Ez a gyakorlat minden 77-es pert a törvény rideg receptje szerint tekintett. Az egyik fél elhagyta a másikat és nem akar hozzá visszatérni. A másik fél a házasság felbontását kívánja és a bíró felhívására sem akarnak kibékülni. Valóban, mit tehet itt a „lelkiismeretes megfontolás és a szigorú bírálat" ? Meddő és fölényes mosolyt kiváltó erőlködésnek véli ezt az a judikatura, amely csak a jogszabályt és nem az életet akarja ismerni. Ha azonban nem csupán a törvény meghatározásainak fennforgását vizsgáljuk, hanem az életet nézzük és az esetek mélyére igyekszünk hatolni, akkor egészen más megállapításokra jutunk, akkor más feladat elé állíttatik a judikatura, mint amelyet a törvény indokolása eléje tűz, „hogy ezen bontó ok ne szolgáljon a feleknek ürügyül házasságuk önkényes felbontására." Azt mindenesetre meg kell állapitanunk ezen az alapon is, hogy abban az esetben, ha a felek mindenikében határozott