Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

A PSZICHOANALÍZIS ÉS A BÜNTETŐJOG. 177 A psychoanalizís ezzel a beállítással a bűncselekményt általános emberi jelenségnek minősíti s elutasító álláspontot foglal el úgy a bűnöző egyénnek a született bűntettes, mint a bűncselekménynek a patologikus jelenség típusába sorozása ellen. A kriminalbiológiának az ily típusok [elállítására irányuló törekvése a psychoanalitikus felfogás szerint az emberiség azon nárcisztikus hajlamának gyökeréről fakad, mely a társadalmat a bűntettesnek, mint az emberfajhoz nem tartozó, illetve abból kiütköző egyénnek az emberi közösségből való kizárására ösztökéli. Igen plasztikusan fejezik ki e gondolától achicago-i psychoanalitikai intézel igazgatójának, Alexanderének következő szavai: „Wir verabseheuen ím Verbrecher unser cigenes Bösesein". (Almanach der l'sychoanalyse, 1936. 171). A bűntetteseknek aránylag igen csekély száma kerül ki azoknak a degenerativ egyéneknek köréből, kik öröklött hajlamosságuk vagy prenatalis fejlődésgátlásaik miatt szociális alkalmazkodásra képtelenek. Ezek a kriminológia szemszögéből nem jellegzetesek. A bűntetteseknek nagy többségéhez t;irtozók testi és lelki íelépitettségükben a normális embertől nem különböznek; a bűntettesnél inkább csak egy szociális alkalmazkodási defektus észlelhető, mely nem az átőröklésből íolyó biológiai, hanem az életsors s egyéb exogén körülmények hatása alatt kialakuló szociális következmény. Az ember alapjában bűnöző hajlammal van terhelve; erre mutál a gyermek s a primitív ember lelki beállítottsága. Akinek aztán sikerül a nevelés és civilizáció befolyására a bűnös ösztöningerületeket elfojtani vagy a társadalom szellemében hasznos alakba átfordítani (szublimálni): az nem kerül összeütközésbe a büntető jogszabállyal, — akinek viszont az elfojtás vagy szublimálás nem sikerül, annál a bűnöző érzület természetes formájában: a bűncselekményben realizálódik. V. A psychoanalízisnek a bűnözés tárgyában vallott felfogását megértendő, meg kell még ismernünk Freud-nak a lélek szervezetére vonatkozó elméletét. Szerinte a lélek különböző ösi ösztönök, vágyak és törekvések, valamint bizonyos gátló szerkezeleken keresztül s egyes fejlődési fázisokat jelző állomásokon érvényesülő erőknek sokaságából áll, melyek részben tudatosan, részben tudattalanni hatékonyak. Ezeknek a sűrűen összeütköző erőknek körében három fő-fórum különböztethető meg: az lis (id), az Ich (ogo) és az Über-ich (superego). Az Es erőrezervo.írja a természettől adott ősi ösztönöknek, melyeket a környezet (a nevelés, a kül ö körülmények s a különböző tekintélyek kényszere) a legkorábbi gyermekkortól kezdve majd elfojt, majd reguláz, és illetőleg kielégítésük ideje, helye s módja tekintetéhen korlátoz. Az ember mar csecsemő korában s attól fogva tovább is minduntalan kénytelen meghatározott vágyainak, ösztöneinek kielégítéséről lemondani és pedig majd bizonyos hátrányok (büntetés, szeretetvesztés) bekövetkezésétől való Jogállam xXXVI. évi 5- 6. IQi l. 11