Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

172 DR. ANGYAL PÁL s nem halad el szótlanul a jog és különösen a büntetőjog jelenségei mellett. Nem csekély a száma azoknak, kik megkísérlik a psychoanalizis tanításait a bűnözés lényegkutatásának körében hasznosítani s eközben nem egyszer szöges ellentétbe kerülnek a hagyományos büntetőjogi elvekkel, sőt végső következtetéseikben a büntetőjog törlésére konkludálnak. Ám akkor valóban szükséges, hogy a psychoanalizisnek a büntetőjogot s főleg a kriminalpsychologiát érintő tételeivel behatóan foglalkozzunk. Egyetlen előadás keretében minden részletkérdésre kiterjedő ismertetésről s megfelelő kritikáról természetesen annál kevésbbé lehet szó, mert bevezetésül — bármily rövid vázlatban, de — elé kell tárnom a psychoanalizis lényeges elméleti alapvetéseit. Egyebekben ezúttal az a törekvésem, hogy reámutassak azokra a nézetem szerint a léíekmegismerést valóban könnyítő psychoanalitikus módszerekre, melyek a büntető igazságszolgáltatás tökéletesbítésére s a társadalomvédelmi cél megvalósítására képesítenek. I. A psychoanalizis a lelki élet jelenségeit az u. n. komplexumok segítségével igyekszik megmagyarázni. Komplexumon érti a psychoanalizis az u. n. tudattalanban helyt foglaló oly képzetet, illetve képzetcsoportot, mely annálfogva, mert erős érzések, indulatok kisérik: az ember magatartását, cselekvéseit irányító hajtóerőként szerepel. Freud szerint a komplexum mindig valamely psychikai traumának — lelki sérülésnek — következményeként marad vissza a lélekben. E traumák mint ki nem elégített vágyemlékek, mint elfojtott indulatokkal teli élmények húzódnak meg a tudatlanban, ahonnét alkalmilag változott formában s szimbolikus tartalommal kitörnek s majd az álomban, majd mint halfogasak, majd neurotikus szimptomákként jelennek meg. A psychoanalitikus elgondolás szerint a pszichikus traumának újra tudatbahozása a visszamaradt lelki feszültségnek kiegyenlítésére vezet, a le nem zárt érzésteli lelki folyamatot lebonyolítja, minek folytán — mert immár nem marad vissza a lélek rejtekében semminemű zavaró mozzanat — beáll a gyógyulás. Ezt a célt szolgálja a Breuer által katharzis-nuk nevezett az a vizsgálati s kezelési mód, melynek során a neurózisban szenvedő beteg eredetileg hipnózis, utóbb a — Freud-ié\e u. n. — szabad asszociációs eljárás során a figyelem teljes feloldottságával átadja magát szabad ötleteinek. Ilyetén módon a lélekelemző: meghatározott asszociációs anyagnak jut birtokába, melyet — Freud szerint — akkor fog helyesen értelmezhetni, ha a beteg tudattalanját saját tudattalanjával ragadja meg és tehát a betegnek spontán ötleteit lehetőleg tudatos lelki munka nélkül veszi fel magába. E többnyire hosszantartó, fáradságos