Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 3-4. szám - Az özvegyi jogot korlátozó ítélet hatályának kezdete. Az örökbefogadási szerződés kormányhatósági megerősítése

108 DR. SÁNDORFALVI PAP ISTVÁN. tott igazságyügyi minisztérium gyakorlata fejlesztette ki, az igazságügyi minisztérium gyakorlata alapján fejlődött ki az a szokásjogi szabály, hogy az örökbefogadási szerződés megerősítés céljából a kormányhatósághoz felterjesztendő. Ezzel nem tudok egyetérteni, mert közigazgatási hatóság eljárása gyakorlatot fejleszthet ki abban, hogy mily okmányokat, adatokat kíván meg ahhoz, hogy az örökbefogadási szerződések jóváhagyása akadályba ne ütközzék; de közigazgatási hatóság gyakorlata nem alkothat magánjogi szokást; nem mondhatjuk tehát, hogy gyakorlata alapján az a szokásjogi szabály alakult ki, hogy az örökbefogadási szerződést jóváhagyás végett fel kell terjeszteni, amiből az következnék, — de ezt a döntvény indokolása nem fejezi ki — hogy jóváhagyás nélkül érvénytelen az örökbefoqadási szerződés. És különösen nem fejlődhetik ki a közigazgatási hatóság gyakorlata alapján szokásjogi szabály abban az irányban, hogy mik az örökbefogadási szerződés kellékei, mi a jóváhagyás hiányának a hatálya magánjogi vonatkozásban. Nem vitás, hogy az örökbefogadási szerződésben vannak közjogi és vannak magánjogi elemek. Nem vitás, hogy a közjogi elemek vonatkozásában csak a jóváhagyás teszi érvényessé az örökbefogadási szerződést, így a névviselés, állampolgárság stb. kérdésében. Mindebből azonban nem következik, hogy a magánjogi hatás is jóváhagyástól függ. A döntvény fő indoka, hogy a közfelfogás egységesnek tekinti az örökbefogadási szerződést és ezt abból állapítja meg, hogy a nép érzelmi és lelki világa örökösnek oly személyt kíván, aki egyúttal az ö nevét viseli. Talán helyesebb így mondani: a gyermektelen ember azt kívánja, hogy akit erre kiválaszt, örököse legyen ás nevét is viselje; de ha nevét nem viselheti valamely okból, vájjon örökséget a miatt nem adna? Lehet és van ilyen eset, de ezt ki kell fejezni. A döntvény három esetet hoz fel, — az 1-ső 1874-ből, a 2-ik 1882-ből való, a 3-ik azonos az elől említett 2. sz. esettel. Éppen ezek az esetek világítanak rá, hogy helyes alapon fejlődött a Kúria gyakorlata, mely szerint magánjogi vonatkozásban nem szükséges jóváhagyás. A 3. számú esetben az örökbefogadó meghalt a jóváhagyás előtt; tehát emiatt az örökbefogadott töle független okból elesnék az örökségtől. Akarta ezt az örökhagyó, akinek senki rokona nem volt? Nem juthat örökséghez az, akit az örökhagyó szeretett, aki talán évekig nála volt, vele élt. Ha örökösödési szerződést kötöttek volna, vagy ha az örökhagyó végrendeletet tett volna, az öröklés beállana; de mert örökbefogadási szerződést kötöttek, mert még többet is céloztak, az örökbefogadott elesik az örökségtől, a kevesebbtől is. Az örökbefogadási szerződés rendszerint örökösödési szerződést foglal magában; nincs rá ok, hogy ezt a jóváhagyás hiánya miatt hatályától megfosszuk. A 2. számú esetben a jóváhagyás hiánya miatt a kincstár örökölt volna.