Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Az összbüntetés illetve büntetések egységesítése a fiatalkorú bűntettesekkel szemben

283 X BALÁSFAIAI KISS ALBERT. Irta : DR. CSEKEY ISTVÁN egyetemi tanár. 1937. július 1-én meghalt Balásfalvi Kiss Albert, a szegedi egye­temen a római jog nyilvános rendes tanára. Az akadémiai év utolsó napján, június 26-án, még azzal váltunk el egymástól a kari tanács­teremben, hogy pihenni előbb tuszkulánumainkba megyünk. Ő Szikrába, a Kecskeméthez tartozó Lakitelek tiszaparti őserdejébe, amelyet kis családi örökségből virágzó birtokká fejlesztett. Én zengővárkonyi sző­lőmbe, a vadvirágos Mecsek aljába, nagyapám ősi fészkébe. Itt ért vá­ratlan haláláról a lesújtó hír, hogy megölte a szíve, amely mindenért dobogott, ami igaz, de elsősorban azért, ami magyar. Elköltözött közü­lünk egy jó és igaz ember, aki magyar volt és professzor volt. Ezen teljesedett be a végzete. Érdekes statisztikai vizsgálódások mutatták ki, mennyivel tovább él a külföldi professzor, mint a magyar. A német egyetemi tanárok javarésze még kiérdemesült korban folytathatja tovább szellemi munká­ját. Az állam magas fizetésekkel gondoskodik róla, hogy a tudós gond nélkül teljesíthesse nagy nemzetnevelő és tudományépítő munkáját. Nincs a társadalomnak olyan rétege, amelyet a külföld annyira meg­becsülne, mint a professzorit. Igaz, hogy nálunk is külön státusba helyez­ték, de rangban és fizetésben a miniszteri tanácsos megelőzi az egye­temi tanárt. Párizsban valaha az uralkodó után rangban az egyetem rektora következett, megelőzve a királyi ház tagjait. Bologna város­állami költségvetésének több, mint felét egyetemére költötte. A német apró fejedelemségeknek nem volt nagyobb becsvágyuk, mint világhírűvé tenni egyetemeiket. Csak így történhetett meg, hogy a birodalom fővá­rosa, Berlin egyetemének nem egy tanára örömmel cserélte fel a heidel­bergi vagy más vidéki egyetem tanszékével katedráját. Hogy Kant neve összeforrott Königsbergével, Bunsené Heidelbergével, Labandé Strass­burgéval. Észak-Európa művelt parlamentjeiben nem kegyelmes úrnak szólítják az egyetemi tanárból lett miniszterképviselőt, hanem profesz­szornak. Mintha Finnország Pláton álmát a bölcsek államáról óhajtotta volna megvalósítani, amikor egyik kormányában kizárólag professzorok foglaltak helyet. Úgy halt meg, amint élt: a kötelesség kérlelhetetlen, hív teljesí­tése közben. Kiss Albert professzor leszállt a katedráról, a tanév utolsó napján kikérdezte szigorlatán az utolsó jelöltet, lealapvizsgáztatta, le­kollokváltatta a diákjait, aláírta a jegyzőkönyveket, rendbehozta az ügyeket, mert csak tökéletes, bevégzett munkát ismert. Aztán könyvei­vel és kézirataival hóna alatt kiutazott birtokára, Szikrába. Mégegyszer végiglegeltette szemét a ringó aranytáblákon, a zöld szőlőpásztákon, a roskadozó gyümölcsfákon; kiadta a munkát aratóinak, elszámolt a cse­resznye meg a kajszin árával. Aztán odakapott a szivéhez és ötödik napon a tanév bezárása után Kiss Albert professzor elment pihenőre. De ezúttal végérvényesen, visszavonhatatlanul örökre. Helye és fiókja a tanácsteremben, szobája és íróasztala az egyetemen hiába várják többé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom