Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - A latin nyelv örvendetes térfoglalása, - két egybehangzó itélet fogalmának tisztázása, - ál-helybenhagyó és ál-másodfukú ítélet

68 DR. KARTAL IGNÁC sával, — és akkor megnyugodtam, hogy mégis csak igazam van. Várva-vártam a II. bíróság ítéletét, — de hiába vártam. Amit itt látunk magunk előtt, az nem bírói ítélet, hanem bírói parancsszó. A miben nincs indokolás, az nem ítélet. Én legfőkép azért akarok fellebbezni, mert nekem legalább két bírói ítélet kell, és eddig csak egy van!" — És szólt az ügyvéd: „Ha csak a miatt és a végett akar fellebbezni, mert még csak egy Ítélete van, és Ön kettőt akar, akkor ne fáradjunk a fellebbezéssel. Az Ön nagybecsű figyelmét ugyanis nyilvánvalóan elkerülte a II. bíróság ítéletében olvasható e két bűvös szó: „indokainál fogva". Ezek a szavak oldalakat pótolnak, mert azt jelentik, hogy a II. bíróság tövíről-hegyire megvizsgálta az I. bíróság ítéletét és az ítélet elleni fellebbezést, és arra a belátásra jutott, hogy az elsőbírói ítéletből nincs mit elvennie, és nincs ahhoz mit hozzáadnia. — Az ügyfél erre eltűnődő megelégedettséggel azt mondotta, hogy két egybehangzó ítélet ellen nem óhajt tovább fellebbezni}) Az elmondott eset minden elméletnél és definíciónál2) jobban megérteti, mert egyenesen meg érzékelteti, hogy mi az, hogy „két egybehangzó ítélet". Két Ítélet akkor egybehangzó, ha egybehangzik. (Gleichlautende Urtheile.3) Az ilyen egybehangzásnak nemcsak a jogi hatása nagy, de lélektani és erkölcsi ereje is átütő. Ámde a Ppé. 39. §-a, amelyet a kir. Kúria a jelen sorok kiindulópontját képező ítéletében úgy idéz, hogy az két egybehangzó ítéletről szól, nem erről szól, hanem a fellebbezési bíróság által helybenhagyott I. bírói ítéletről. „Egybehangzó" és „helybenhagyó" azonban egymást nem mindig fedő, hanem igen gyakran egymástól eltérő, sőt egymással élesen szemben álló két tényálladékot jelent. Ugyanis: * * Van a mi Corpus Juris-unkban egy nem is nagyon régi, mindössze 100 éves élő törvény, az 1836: XVI. t. c. „A bírói ítéleteknek okokkal leendő támogatásáról", melynek egyetlen §-a így szól: „Minden bíróságok és ítélőszékek a polgári perekben hozandó Ítéleteket a jövendőre*) okokkal támogatni kötelesek !) Az esetet ismerteti és megbeszéli az „Ügyvédek Lapja" 1908. évi 11. számában dr. Kartal Ignác „Látszólagos indokolás" című cikkében. 2) Omnis definitio in jure civilt (tehát eo magis: in jure processuali) periculosa (majd hogy azt nem írtam: perniciosa) est Ez aztán elv, még pedig a javából! Adja Isten, hogy elterjedjen! Emliti a Dig. 50.-ből vett ezt az elvet dr. Kauser Lipót, Definitio a magánjogban című igen alapos, igen tudományos és mégis igen élvezetes monographiaszerű művében, de nem dícsérően, hanem gáncsolóan. (I. m. 46 és 47. oldal). 3) Nem is olyan rossz az az idem per idem-definició, mint ahogy dr. Kauser id. művének 65. oldalán mondja: Sőt, - a többi definiciócsoport ne vegye zokon az őszinte szót — : egyetlen megbízható definíció az idem per idem-definició. 4) Jövendőre! Volt tehát olyan idő is, — milyen idő, milyen idő ! amikor a bíróságok és ítélőszékek nem voltak kötelesek ítéleteiket okokkal támogatni.