Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A NEMZETKÖZI ÖRÖKLÉSI JOG VITÁS KÉRDÉSEI

34 DR. DEGRÉ MIKLÓS lasz valamely felmerült aggállyal szemben: „Igaz, igaz, de hát ezért most már nehéz lenne visszaküldeni a javaslatot a képviselőházhoz." Sokszor annak a suggestiónak hatása alatt folyik a gyors tempójú tárgyalás, hogy a salus rei publicae feltétlenül megkívánja, hogy a javaslat sürgősen tető alá kerüljön. És mi történik sokszor a nagy sürgősen megalkotott törvénnyel? Kihirdetésük után nagy csend támad, végrehajtásukra hónapok, sőt néha évek múlva sem kerül sor. Az 1929:XXX. t.-c. novellájából, az 1933:XVI. t.-c.-ből például még ma is csak néhány § végrehajtása rendeltetett el. Az egyes életviszonyok törvényes szabályozásának ily kevéssé kielégítő volta mellett szinte üdítően hat ma törekvésnek a híre, hogy a kormány a pénzügyminiszter kezdeményezésére egyikében azoknak az ügycsoportoknak, ahol talán a legtöbb egymással párhuzamosan haladó, egymást módosító és kiegészítő jogszabály van, a közszolgálati alkalmazottak illetmény- és nyugdíjügyeiben a hatályos jogszabályokat összegyűjti és az egyes kérdésekre vonatkozó joganyagot így csoportosítva tárja elénk. E törekvést igaz örömmel üdvözlöm s annak a reményemnek adok kifejezést, hogy ha a gyűjtemény-szerkesztés rendszere, mely a pénzügyi jogszabályokból készült Hivatalos Összeállítások tekintetében kitűnően bevált, a most készülő gyűjtemények tekintetében is eredményes lesz, akkor követni fogja ezt más jogszabály-csoportok gyűjteménybe foglalása is. Persze minden azon múlik, hogy a gondos szerkesztéssel mennyire sikerül a hatályos jogszabályokat csoportokban foglalni és ezzel a gyűjteményeket ha nem is önálló jogforrásokká, de az érvényes jogszabályoknak kimerítő és megbízható kódexévé és ezzel mindenki számára jól használható segédletté tenni. Dr. Degré Miklósnak, a budapesti kir. ítélőtábla elnökének 1936. január 7-én tartott évnyitó beszéde. Amikor az új esztendőben először vagyunk együtt, engedtessék meg nekem, hogy a bírói függetlenségről ejtsek néhány szót. Talán ferdének látszik, hogy egy tisztán bírákból álló testületben foglalkozom egy olyan fogalommal, mely minden magyar bírónak a vérébe ment át. Hiszen a magyar bírónak egyik jellemző vonása, hogy féltékenyen őrzi függetlenségét. Minden bíró kötelességének ismeri, hogy kitérjen oly ügy ellátásában való részvétel alól, amelyben a saját elfogultsága iránt a legtávolabbi aggálya van. De még oly esetben is felmenteni kéri magát az ítélkezésben való részvételtől, amikor a feleknek vagy a nagyközönségnek lehet bármily távoli aggálya az elfogulatlanság tekintetében. Ha a bíráknak e közismert és feltétlenül helyeselendő magatartása dacára indokoltnak látom a bírói függetlenség kérdésével foglalkozni, teszem ezt azért, mert bármennyire körülbástyázza a törvény a bírói függetlenséget, bármennyire őrködik maga a bírói kar függetlenségének megóvása fölött, bármennyire kerüli még látszatát is annak, hogy adott esetben feláldozza függetlenségét: mégis a nagyközönség körében e függetlenség tudata nem él. Legnagyobb nyomatékkal hangsúlyozom, hogy a megjegyzésem a nagyközönségre vonatkozik és nem vonatkozik a kormányhatalomra, Egy hosszú életet töltöttem el a bírói pályán. Közel 38 esztendő óta, kevés megszakítással állandóan vezető állásban működöm. Voltam vezető járásbíró, törvényszéki elnök, működtem mint a kir. ítélőtáblának alelnöke és egy évtized óta mai díszes állásomat van szerencsém betölteni. Mint kir. ítélőtáblai tanácselnök, majd mint az ítélőtábla alelnöke egy évtizedet meghaladó időn át tárgyaltam a legexponáltabb büntető ügyeket, a sajtóügyeket, a politikai büntető ügyeket. Az alatt a hosszú idő alatt, amióta ezen a pályán működöm, változtak a kormányok s a legkülönbözőbb politikai irányok kerültek uralomra. De soha, egyetlen esetben nem tapasztaltam azt, hogy a kormányhatalom igyekezett volna a bírói függetlenséget érinteni. Ezt nyugodt lélekkel állíthatom. Mert amikor 1919-ben az uralomra került szélsőséges irány lábbal