Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - A NEMZETKÖZI ÖRÖKLÉSI JOG VITÁS KÉRDÉSEI

HÁROM ÉVNYITÓ BESZÉD. 33 melynek gyümölcsei ma is ékességei corpus juris-unknak. Sajnos, azonban az a tervszerűség, körültekintő és elmélyedő gondosság és az a szabatosság, mely a háború előtti jogszabály-alkotást jellemezte, a viszonyok konszolidálódása után sem foglalta el helyét és ami még aggasztóbb, a jogalkotás módjának legújabb iránya sem látszik olyannak, hogy abból a jövőre sok jót merjünk következtetni. Az utolsó 15 esztendő alatt törvényhozásunk kétségtelenül sok törvényt alkotott és még több általános érvényű kormányrendelet keletkezett. Sajnos, azonban alig találunk ezek között olyanokat, melyek a szabályozni kívánt jogviszonyokat — megnyugtató, világos, szabatos módon és egységesen szabályozták volna. Egy témakörnek egységes, kodex-szerű szabályozása helyett kelleténél több novelláris módosítással találkozunk. És így annak, aki a törvény rendelkezését egy felmerült ügyben meg akarja ismerni, nem egy törvényt vagy egy kormányrendeletet kell elolvasnia, hanem többet, melyek egymást módosítva és kiegészítve ugyanazt a jogviszonyt szabályozzák. Ilyenkor bizony sokszor nehéz megállapítani, hogy mi is hát az érvényes rendelkezés. Különösen — mivel sajnos, gyakran találkozunk — ha az egyes rendelkezések nincsenek szabatosan szövegezve. Csak nehéz munka árán lehet néha megállapítani, mi is voltaképen a törvényhozó akarata? Hány esetben kell megállnia ítélkező tanácsaink munkájának, mert bele került a rosszul szövegezett, homályos és egymásnak ellentmondó jogszabály-szövegek labirintusába. Talán könnyebb az ilyen többféleképpen magyarázható jogszabály-szövegek értelmének megállapítása azok részére, kik a kérdést egy konkrét cél érdekében vizsgálják. Hiszen tudjuk, hogy pl. azok a hatóságok, melyek elsősorban a kincstári érdeket tartják szem előtt, nem sok lelki tusát folytatnak, mikor a fiscusra előnyösebb szövegmagyarázatot teszik magukévá s eszerint hozzák meg határozataikakt. Az ezzel meg nem elégedő panaszos felek éppen ennek az ellenkezőjét olvassák ki a jogszabályból, vagy a jogszabályok egybevetéséből. Ez a körülmény persze rendkívül megnöveli a bíróságunk elé kerülő ügyek számát. A bíró azonban, kinek szent kötelessége a jogszabályok helyes értelmét részrehajlatlanul és minden praejudicium nélkül kihámozni, * sokkal nehezebb helyzetben van, ha homályos, egymásnak ellentmondó és zavaros rendelkezések egybevetésével kell megállapítania, hogy mi is a jogalkotó akarata? Nem kívánom itt felsorolni azokat a körülményeket, melyeknek újabbkori jogszabályalkotásunknak hibáit és hiányosságait tulajdonítom. De rá kell mutatnom egyre, mely hitem szerint a legtöbb bajt idézi elő, különösen a törvények alkotásánál. Ez a körülmény a sietség. Lázas, izgatott sietést kell tapasztalni sokszor, mikor egy törvényjavaslatot tárgyalnak. A tárgyalások során naponként számos módosítási indítvány fogadtatik el s a törvény szerkesztőire — kik gondos és odaadó munkával megszövegezték a javaslatot — hárul a feladat, hogy a sokszor hevenyészett módosításokhoz a következő ülésig hozzáidomítsák a törvény többi rendelkezéseit és megteremtsék a javaslat megbontott összhangját. Azt persze a rendelkezésre álló néhány óra alatt megnyugtató módon végrehajtani lehetetlen feladat. Talán valamennyiünk emlékezetében van a közigazgatás rendezéséről szóló 1929:XXX. t.-c, alkotása, melynek tárgyalása során a képviselőház bizottságában mintegy 150 módosítást tettek, a plénumban pedig nem kevesebb, mint 230 helyen változtatták meg a javaslat szövegét. Nem lett volna helyesebb a javaslat tárgyalását félbeszakítva a javaslatot újból megszövegezni? De oly sürgősnek mondatott akkor a javaslat tovább tárgyalása, hogy folytatni kellett azt teljes gőzzel. Pedig meg vagyok győződve, hogy — ha a javaslatot akkoriban visszavonták és azt higgadt, szakszerű átdolgozás után terjesztették volna újra a parlament elé — sokkal használhatóbb és könnyebben végrehajtható törvénnyel gazdagodott volna corpus jurisunk. Ezt a sietést, mondhatnám: a javaslatok letárgyalásának szinte hajszolását azóta is mindegyre látnunk kell. Könnyen lehetne ezt a mult év történetéből közelebbi példákkal illusztrálni. A törvényjavaslatok letárgyalásánál az alapos munka megkívánta higgadtság légköre helyett sokszor kellett izgatott sietséget tapasztalnom. Az országgyűlés felsőházában szinte refrain-szerűen hallható a váJogállam XXXV. évf. 1. füzet. 3