Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8-9. szám - Újabb kisérletezés a polgári jogszolgáltatás reformja körül. Az igazságügyminisztérium előadói tervezete

KÍSÉRLETEZÉS A POLGÁRI JOGSZOLGÁLTATÁS KÖRÜL. 307 ságon, ahol kezdettől fogva szabály volt az egyes bírói hatáskör. Annak sem volt tartható és igazoló indoka, hogy a két bíróságon egyaránt egyes bírák előtt, más-más eljárási szabályok szerint folyjék továbbra is az ítélkezés. Úgy véljük, hogyha a járásbírósági eljárás keretében kisebb értékhatárok mellett az egyes bíró megnyugvásra ítélkezhetett, úgy ugyanaz ítélkezhetett volna az azelőtt törvényszéki hatáskörbe utalt ügyekben is, ha ebben a hatáskörben a nagyobb biztonságúnak vélt és elismert társasbírói ítélkezés már elejtetett. Annál is inkább így van ez, mert a peres felek alávetése alapján a peres ügyek igen tekintélyes részében, de ezenkívül például a haszonbérleti és bérleti ügyekben alávetés nélkül is, értékre tekintet nélkül járhatott el és ítélkezhetett már azelőtt is a járásbíróság, mint egyes bíró. Ez egymaga igazolta már, hogy az értékhatárok, mint a bírói fórumokat tagoló és osztályozó alapok elvi tartalom nélkül valók, mert nem alkotmányos elv az, amelyen a felek tetszése változtathat. Ez annál is inkább így van, mert egyáltalán nincs tapasztalati igazoltsága annak a feltevésnek, hogy az egyes bíró mint ilyen a törvényszéken nagyobb tudást és jártasságot biztosítana egyénileg, mint a járásbíróságon. Egyes bíró és egyes bíró között értékbeli különbség csak annyiban lehet, amennyiben azt a mindenkori egyéniség adja. Kívánatos is az, hogy bíró és bíró között, ami a rátermettséget illeti, legfeljebb csak az egyéniségből folyó árnyalati különbségek legyenek, mert a polgártársai, az embertársai sorsa és javai felett ítélkező bírákkal szemben csak az az egyetlen és általános követelés lehet igazolt, hogy egyaránt képzett egyének legyenek, akik kivételes hivatásukban nemcsak közjogi állásuknál fogva, hanem egyéni kitűnőségük szerint is felette álljanak legalább is az átlagtehetségnek. Ez a követelés probléma lehetett az 1870-es években, amikor a bírói külön-státus, a letelt évtizedek igazolása szerint végeredményben mégiscsak kitűnő színvonallal, kivált a közigazgatásból. Akkor a hivatásszerű jogvégzettséggel is rendelkező egyének száma a szükséghez képest fogyatékos, sőt elégtelen is volt. Ma már azonban a jogvégzett fiatalság, amely az erkölcsi követelményeknek is mindenben megfelel, fölös számban áll rendelkezésre s így az egészséges kiválasztás keresztülvihető oly értelemben is, hogy az okszerű követelésnek megfelelően minden működő bíró kiválóság legyen már az elsőfokon is. Maga a társasbírói rendszer egymagában, ha ahhoz nem fűződik a tanács tagjainak mint jogászoknak is egyéni kiválósága, nem jelent sokat, sőt nem jelent többet mint az egyes bíró, Nézetünk szerint tehát azon van a súly, hogy a jogügyek bírói elintézésében már az elsőfokon is általánosan a képzettségben, a tekintélyben és az erkölcsi arravalóságban is a kiválóság álljon helyt. Ez több garancia, mint a társasbírói intézmény, amelyhez bizonyos határozatlan fentartásokkal a törvényszéken, lényegében megintcsak az értékhatárok lélek nélkül való Proerustes ágyában elhatárolt mértékben, a javaslat visszatérni kívánkozik. Végeredményben magunk részéről ahhoz a következtetéshez jutunk, hogy szemben a társasbírói intézménnyel, mint elsőfokú bírósággal,