Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8-9. szám - Újabb kisérletezés a polgári jogszolgáltatás reformja körül. Az igazságügyminisztérium előadói tervezete

306 DR. MEDVIGY GÁBOR szemben a kis embernek, köztük az értékes magyar földmíves népnek is, a saját szempontjából sokszor életbevágóan fontos kis értékhatáru ügyében csak az a községi bíró áll rendelkezésre, akiről maga a tervezet a 177. §-ához fűzött indokolása kapcsán elismeri, hogy a követelményeknek nem megfelelő s épen ezért új, jobb bírói ítélkezés lehetőségének bekapcsolásával pótlandó s végerdményében kiküszöbölendő is. Annak a nézetünknek vagyunk bátrak tehát kifejezést adni a peres ügyek értékhatárával kapcsolatban, hogy a bírói teljes biztosíték osztályozása, sőt sokszor lefokozása semmiképen sem igazolt a tervezetben sem. Végeredményében haladás nélkül abban a bántó helyzetben hagy, ahol ma is állunk, hogy az igazságos és jogszerű ítélkezés szempontjából nagyobb biztosítékot jelentő képzettebb és gyakorlottabb bíróság, a szegényebb néposztály terhére, csak a gazdagabb néposztály kiváltsága. Ma az úgynevezett „népi politika" idején! Legkirívóbb ez például a hitbizományi ügyeknél. Mindez nem volna sérelem és csupán bántó látszat maradna akkor, ha legalább a jogorvoslat rendszere volna olyan, hogy nem tesz különbséget a felsőbb bírói elintézésben is. Azonban azt kell megálapitanunk, hogy ebben a vonatkozásban sincs javuló változás a tervezetben sem, sőt inkább öregbedik a bántó helyzet. Mikor reformról van szó akkor arra gondolunk mindig, hogy ez a fejlődő, a haladó élet követelményeinek megfelelően ama eszmény felé visz előre, amely minden polgárnak, tekintet nélkül a csak esetleges és változó, a szinte sorsszerű gazdasági helyzetére, az ő egyenlő erkölcsi értékének követelése szerint a jogszolgáltatásban egyenlő elbánást és így egyenlő biztosítékot is nyújt. Ezen magasabb szempontot tartva szemünk előtt, meg kell állapítanunk, hogy az előttünk fekvő javaslat haladást nem jelent, hanem, ha szabad ezt a szót használnunk, megrögzöttség állapotában marad. De emellett meg kell állapítanunk azt is, hogy a háború után kiütközött olykor bizony zavaros életviszonyok kényszere már útbaigazítást adott abban az irányban, hogy a már meglévő bírói szervezetnek érintetlenül hagyása mellett is a torlódó peres és nem peres ügyek gyors elintézést nyerjenek anélkül, hogy a bírói fokokban jelentkező megnyugtatónak mondott és elismert magasabb képzettség és tekintély is visszafejlesztetnének. Az 1911:1. törvénycikken ugyanis a közbeeső gyakori novelláris törvényalkotások lényeges érdemi változásokat tettek akkor is, amikor a különben semmi elvi igazoltságot nem jelentő értékhatárok ellenére is az eredetileg az utóbbiak szerint elkülönült törvényszéki és járásbírósági hatáskör között tényleg megszüntették a különbséget. Ezt kell felismernünk abban, hogy az eddig volt társasbíróság helyett a törvényszéken is, mint elsőfokú bíróságon, az egyes bírói hatáskörnek nyitottták meg a teret és azt általánossá is tették. Ez úgy, amint elrendeltetett és a gyakorlatba átvittetett igazolt sohasem volt. Ha ugyanis a törvényszék mint elsőfokú bíróság elé utalt ügyekben is egyes bíró járhatott el és járt is el, nem maradt tartható elvi indoka annak, hogy az fsgyes bíró miért ítélkezzék a törvényszéken és miért nem a járásbíró-