Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8-9. szám - Újabb kisérletezés a polgári jogszolgáltatás reformja körül. Az igazságügyminisztérium előadói tervezete

KÍSÉRLETEZÉS A POLGÁRI JOGSZOLGÁLTATÁS KÖRÜL. 305 Ennek ellenére a tervezet indokai tele vannak panasszal és aggodalommal amiatt, hogy e kitűnő bírói szervezetünk mégis gátlások mellett látja el nagyhorderejű feladatát, pedig az 1911:1. t.-c. megalkotása óta, amely hosszű, évtizedekig tartó előkészítés eredménye volt, alapelveiben kitűnő törvényre támaszkodhat, amellyel még a külföldi törvényhozásokat is megelőztük. Akkor, amikor a törvényjavaslat indokai szerint is ilyen kitűnő alaptörvényünk van a bírói peres és nem peres eljárásokra, amelyekben a haladó kor igényeinek megfelelőleg leszűrt alapelvek a törvény szavain túl is irányt szabhatnak a jogszolgáltatásban, — visszatetszőnek látszik ugyancsak az indokolásban is hangoztatott az a tényleges helyzet, hogy a törvényhozásnak mégis csak űjra meg újra új jogszabályokat kellett eddig is alkotnia nemcsak, hanem most épen a tervezet szerint új jogalkotás van ismét küszöbön. Ezt a puszta tényt, mint tünetet nem tartjuk biztatónak. Anélkül, hogy az egyébként alkotmányjogi jelentőséggel bíró eljárási jognak alakiságokat tartalmazó aggasztóan és már zavarólag is sűrűn változás alá eső egyes rendelkezéseit ellenőrizni kívánnánk, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy azok maradandó biztonságot és változatlanságot a tervezet szerint sem ígérnek. Erre maga a tervezet indokolása is utal. Az új rendelkezésekben alig akad egy is, amely csak ígérné is azt, hogy a régivel szemben olyan lényeges újítást kínál, amely azután minden vonatkozásban megnyugvást állandóságot biztosít. Ellenkezőleg azt észleljük, hogy számos új rendelkezés van a javaslatban, amelyekkel kapcsolatban az indokolás kifejezetten bevallja, hogy nem állandó és változatlan szabályok, hanem esetenkint s a körülmények szüksége szerint előreláthatólag alkalmi módosításokra szorulnak majd, s éppen ezért erre az igazságügyi kormánynak későbbi elhatározásait változtató, vagy éppen újító jelleggel is fenhagyja. Különösen szembetűnő ilyen rendelkezések azok, amelyek a bírói szervezet első és felebbviteli fokain egyaránt az értékhatárok mostan is változó megállapításaival különbséget tesznek az elbírálandó ügyek között oly értelemben, hogy kisebb értékű és ezen alapon kisebb jelentőségűnek mondott ügyek úgy az elsőfokú ellátásban, mint a jogorvoslati lehetőségekben is megkülönböztetett kisebb biztonságot nyernek úgy a birói képesség, mint a tekintély szempontjából is. Ugy tudjuk és úgy érezzük, hogy ez a különbségtétel kisebb és nagyobb ügyek között sem általános emberi, sem pedig nemzeti alkotmányos szempontból nem igazolt. Az ügy jelentősége ugyanis pusztán a vagyoni érték számszerűsége alapján merőben viszonylagos. A kis embernek, például a kisgazdának, vagy épen a zsellér földmíves munkásnak is 50 pengős értékhatáru ügye megértő emberies mérlegelés mellett lehet nagyobb horderejű, mint például egy nagy kereskedelmi vállalatnak 7000 pengős ügye. Mégis ez utóbbinak, amely pedig tágabb életszemlélete folytán a jogügyei előrelátó megalapozásában pallérozottabb — nemcsak foka szerint, hanem a jogtudás kiforrottsága és tekintélye alapján is több biztonság áll rendelkezésére a birói hatáskörben, nevezetesen még a legmagasabb birói fórum is, a m. kir. Kúria is. Ezzel