Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - Az ellátás ellenértékének érvényesíthetősége az alkalmazott betegsége esetében

A JUBILÁLÓ BP-RŐL ÉS A HALÓDÓ PP-RŐL. 279 hogy vegye figyelembe az 1—2 P-t kitevő tanudíjat és a néhány fillérnyi postai kézbesítési költséget. Ha a szóbanforgó 83. §. törvénnyé válik, akkor napirenden lesz az, hogy az ügyvéd ugyancsak a tárgyalás legvégén, amúgy könnyedén a vagyoni vagy nem vagyoni kárnak meg az elégtételnek a perköltségen íelüli megítélését kéri, — a bíró pedig e kérdésben minden további tárgyalás nélkül fog határozni. Hát ez így nem maradhat! ; . * * * Anyagi jogi jellegű ugyané §-nak az az intézkedése is, hogy — bizonyos esetekben — a perbeli képviselő a féllel egyetemlegesen marasztalható a perköltségben. Itt is ugyanazok az elgondolási hibák vannak meg, mint fentebb, megtoldva azzal a perjogi hibával, hogy ehhez a marasztaláshoz még kérelem sem kell. Vagyis legálisan előállhat a „ki sem hallgatua még és máris elitélve"' név alatt ismeretes nagy jogi sérelem. Hát ez sem maradhat így! * * Terepileg is, gondolattársulás révén is a 85. §. következik, mely a Pp. 435. §-a helyébe lép és arról szól, hogy: „Bírót hivatalból is el lehet marasztalni az olyan költség megtérítésében, amelyet nyilvánvaló vétkességével okozott". Ez a § típusa a Javaslat azon rendelkezéseinek, amelyeket fentebb a 42—75. §-okkal kapcsolatban aként jellemeztem, hogy nem ismerhető fel bennök semmiféle újdonsági jelleg. A 435. §, amelynek helyébe ez a 85. §. lépni hivatott, eszmemenetileg teljesen azonos ezzel a 85. §-al, a két szöveg is majdnem teljesen egyforma, a csekély eltérések közül megemlítést csak az az egy érdemel, hogy ahol a Javaslat 85. §-ának fentebb idézett szövegében az áll, hogy „nyilvánvaló vétkesség", ott a Pp. 435. §-ában az olvasható, hogy „nyilvánvaló vétség". A változtatás helyes, mert a „vétség" szó mint büntetőjogi terminus technicus értelemzavaró. A szóbanforgó rendelkezés érdeme tekintetében feltolulnak a következő megfontolások: Maga az alapvető gondolat — anyagi jogilag — teljesen rendben van. Aki vétkesen, — vagy pláne nyilvánvalóan vétkesen, valakinek költséget okozott, az térítse meg ennek a valakinek ezt a költséget. De már megint itt van az a zavaró perjogi hiba, hogy „hivatalból is". A rendelkezésben ugyan nincsen kifejezetten benne az, hogy kinek javára szól a marasztalás, kétségtelen azonban, hogy valaki javára kell szólnia, — és pedig annak a valakinek javára, akinek a vétkes bíró a költséget okozta. Igen közelfekvő lehetőség azonban az, hogy ez a