Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - Az ellátás ellenértékének érvényesíthetősége az alkalmazott betegsége esetében

280 DR. KARTAL IGNÁC valaki nem akarja ezt a költségmegtéritést, és ezt világosan előre megmondja. Mi jogon marasztalható ily helyzetben a bíró ? Hivatalból csak büntetni lehet, — marasztalni nem lehet Kissé pikáns hibája e §-nak még az is, hogy nyitva hagyja azt a kérdést, vájjon a fellebbviteli bíróság vagy a legfelsőbb bíróság bírája ellen is meghozható-e a szóbanforgó marasztaló határozat. Végül teljesen felismerhetetlen, hogy mily viszonyban van e § azokkal a téleles anyagi jogszabályokkal, amelyek a bírák és bírósági hivatalnokok kártérítési felelősségére vonatkoznak. Mindeme fogyatékosságokban kereshető az oka annak, hogy a Pp. 435. §-a az életbe át nem ment, vagyis holt betű maradt. Ezért a Javaslat 85. §-a szerény nézetem szerint követ­kezőleg kellene hogy szóljon: „A Pp. 435. §-a hatályát veszti". * * * A Javaslat általános indokolásának igen szép része az, amely szerint igazságszolgáltatási és bíróképzési érdekek egy­aránt kívánatossá teszik a törvényszék, mint első folyamodású bíróság hármastanácsainak visszaállítását. Ennek ellenére a javas­lat 16. §-a mégis fenntartja a jelenlegi egyesbírói állapotot. Ok : Utalás az állam kedvezőtlen pénzügyi helyzetére. Ez az ok azonban elesik, ha igazaknak bizonyulnak azok a nem hivatalos és így ellenőrizhetetlen magánértesülések, amelyek arról szól­nak, kogy a törvényszékeknél akár egyesbírákként, akár felleb­bezési bírákként működő bíráknak munkabírása az átlagos bíró munkabírásán jóval alul maradó mérvben igényel kihasználást. * * * A Javaslat általános indokolása azt is tartalmazza, hogy egyik célja a perrendi szabályok egységesítése és e réven át­tekinthetőbbé tétele. A Javaslat 218. §-a folytán azonban ez a cél nincs elérve. Ez a 218. § ugyanis, — bár megnyirbáltan, — fenntartja az ed­digi összes perrendi novellákat, és így külön nagy tudomány lesz annak ismerete, hogy a Pp. és annak eddigi novellái mely részökben élnek és mely részökben nem élnek. * * * Nehéz tehát osztatlanul örülni a Javaslatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom