Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 5. szám - Az 1792. évi Codex de delictis eorumque poenis néhány érdekesebb rendelkezéséről
170 DOMBOVÁRY GÉZA tandó, ami alól a 2. § szerint a hozzátartozók is csak a már tényleg elkövetett cselekménynek föl nem jelentése esetében mentesülnek. — Ez a minden bűncselekményre kiterjedő följelentési kötelezettség éppenséggel nem állott ellentétben a kor felfogásával, amenynyiben, statutarialis jogunk tanúságaként, a törvényhatóságok százával hozták a följelentés elmulasztását büntetéssel sújtó szabályrendeleteket delictum sui generisnek minősítve a mulasztást. A 3. § egyébként védelmet kíván nyújtani a „vexa"-k ellen, amennyiben kimondja, hogy a névtelen följelentő neve csak akkor hallgatandó el az I előtt, ha a bíró úgy találja, hogy az elhallgatás nem ellenkezik az Anyagi Igazság érdekeivel. Nem pleonasmus az első rész II. articulusának az a rendelkezése, mely szerint „arestum ante condemnationem custodia esse debet et non poena — ne valetudo illorum ulli alteri periculo vei ipsi captivi ulli alteri malo expositi sint", valamint, hogy a hatóságok a letartóztatottaknak önkényes eltávozását meggátolni kötelesek. Fogházaink ugyanis — Európa összes fogházaival egyezően — a rab egészségét fölötte veszélyeztető karban voltak. Miss Pardoe p. o, — egy előkelő angol hölgy, aki jóval később, mert a 30-as évek végén tanulmányozta az ország közviszonyait, szinte kétségbeejtő képet fest az akkori fogházakról. Vármegyéink közgyűléseinek tanúságaként ugyanakkor a RR is tarthatatlanoknak minősítették az állapotokat. És a szökések — még a szempci, utóbb Szegedre került, Mária Terézia által létesített első országos jellegű büntetésvégrehajtási u. n. Domus Correctoriában is úgyszólván napirenden voltak. Volt rá eset, hogy a rab az igazgató tudtán kívül utazott Szegedről Pestre, hol is az igazgatóság elleni panaszait írásban terjesztvén elő a dicasteriumnak, büntetésének folytatása céljából önként jelentkezett Szegeden! A bíróságról rendelkező rész a vármegyék, a szabadkirályi városok és szabad kerületek eddig gyakorolt bírói hatóságát fönntartja, és itt mégis tesz valamennyire engedményt a nemesi praerogativáknak, amennyiben nemes ember ügyében ezentúl is csak a vármegye bírósága ítélkezhetik. Ellentétben a Carolina nyomán fejlett németországi gyakorlattal, mely szerint a legsúlyosabb bűncselekmények miatt indított torturalis eljárás során a bizonyítás — inquisitio — szabályaihoz nem kell túlságosan nagy skrupulozitással ragaszkodni, magyarán: azokat az inkvizítor „bölcs belátása" szerint súlyosbíthatta: a javaslat IX. art. az anyagi védelem elvét legalizálja, hangsúlyozva, hogy a bíró köteles az incusatus javára és terhére szóló körülményeket egyforma lelkiismeretességgel kipuhatolni, és azt is kimondja, hogy norma procedúráé ac requisita defensae média eo accuratius im Criminalibus observari debent, quo gravius Legum Criminalium objectum est. Az I vallatása tekintetében pedig mai Bp-unk szellemének is megfelelően, úgy rendelkezik, hogy nemcsak hogy a fogásos kérdés, de a büntetés elengedésének kilátásba helyezésével beismerésre bírás is tilos. A „pertinax examinandus"-sal szemben pedig, Szlemeniccsel is