Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 3-4. szám - Jog és igazság
JOG ÉS IGAZSÁG. 117 fnondhatja azt, hogy: nem. íme egyetlen, de rikitó példa az alkotmányjog teréről. Választói törvényünk bizonyos választási visszaélések ese1én panaszjogot biztosít a választóknak a független bírósághoz. Mármost a bíróság lefolytatja a bizonyítási eljárást. A panaszlók minden állításukat perrendszerüleg bizonyítják; igazolják, hogy tényleg olyan visszaélések történtek, amelyek a választói törvény értelmében szükségszerüleg a választás érvénytelenítését vonják maguk után. A fertőzött mandátum birtokosa azonban az ítélethozatal előtt visszalép, s ezzel a tényével a közélet tisztaságáért küzdő, az igazságért harcoló választók nyakába sózza az eljárás igen tekintélyes költségeit. Aki az igazságszolgáltatás elítélő szava elől megfutamodva, önmaga mondott maga felett a bíróság ítéleténél is súlyosabb ítéletet, az mentesül a pervesztés anyagi következményeitől, — a bebizonyított igazság és közérdek mellett síkraszálíók pedig a perbeli ellenfél jogellenes magatartásával felidézett per költségeivel megterhelve súlyos büntetést szenvednek. Az 1925: XXVI. t.-c. 128. §-ának szemetszúróan igazságtalán rendelkezése — alkotmányjogunk jelenlegi állása mellett — a bírót igazságtalan ítélet kimondására kényszeríti. Vájjon nem lehetséges-e olyan alkotmányreform, amelyik kizárná azt, hogy az igazságot szolgáltató bíró az igazság nyakának tudatos kitekerésére kényszeríttessék ? Nemcsak a bíró tudja, hogy az ő lelkiismeretén erőszakot tevő emiitett törvényes rendelkezés igazságtalan. Nincs gondolkodó fő, aki ezt a szabályt igazságtalannak ne tartaná, nincs jogász, aki azt jogászi érvekkel indokolni tudná. Maga a törvényhozás is, amelyik azt a törvényt megalkotta, tudta, hogy a visszaéléseknek tág kaput nyitó igazságtalanságot nyilvánít jogszabállyá. His en amikor ezt az emiitett szakaszt a képviselőház a parlamenti tárgyalás során a javaslatba belerögtönözte, jól ismerte az 1915: XVII. t.-c. 15. §-ának miniszteri indokolását, amelyben maga a kormány „kiáltó visszásságnak" minősiti az 1899: XV. t.-c.-nek az 1915: XVII. t.-c. által eltörölt ama rendelkezését, amelyet a parlamenti rögtönzés — a miniszteri törvényjavaslat megrontásával — az 1925: XXVI. t.-c. 128. §-ában feltámasztott. Vájjon nem lehet-e orvosságot találni a tekintetben, hogy ilyen flagráns esetben a kimutathatóan nem objektív törvényhozásnak szemetszúróan igazságtipró tőrvénye hajótörést szenvedjen az igazságot a maga — szenvedélyek felé emelt — piedesztáljáról objektíve tekintő bíróság éberségén. Hiszen minden, formailag ugyan helyes, de lényegében kétségtelenül igazságtalan ítélet földrengésszerű pusztítást visz véghez az állami rend alapját képező jog- és törvénytiszteleten. Kétségtelen az, hogy a kérdésnek meg van a maga nagy