Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - Jog és igazság

116 DR. MOLNÁR KÁLMÁN emlegeti is. Az ebből táplálkozó jog- és jogászellenes áram* lat csak éppen az előtt huny gyakran szemet, hogy ezt a sajnálatos tényt a jogászok is jól ismerik, nem is tagadják, sőt éppen a jog és igazság elképzelhető és nem is ritkán észlelhető divergenciája minden valódi jogásznak a legfájóbb és leggyötT rőbb problémája. Igazság és jog nem azonos fogalmak. Az igazság isteni sugallat, emberi természetünkben gyökerező lelki készség, (animi dispositio et mentis affectus — virtus morális, mondja Verbőczy), viszont a tételes jog emberi alkotás, az igazság elvont eszméjének gyarló emberek által a gyakorlati élet síkjára vetítése (ejus virtutis executivum). Aki elítéli a jogászt, mert a jogban nem képes az isteni igazságot hiány nélkül megvalósítani, az elfelejti a goethei igazságot: Es irrt der Mensch, so lang er strebt. A probléma azonban talán csak a legeszményibb vonatkozásban megoldhatatlan. Csak ott nem oltható ki soha, csak ott nem elégíthető ki teljesen az igaz ember örök szomja az isteni igazság után, ahol tiszta szándékú és jóhiszemű emberek keresik sóvárogva a gyarló ember által teljesen el nem érhető, mert emberfeletti, isteni örök eszményt, az abszolútumot. Vannak azonban a nagy problémának olyan gyakorlati foszlányai, ahol a körülmények által indokolt célszerű szabályozás nagyon elősegíthetné a jog és igazság ma még erősen szétnyitható ollószárainak közeledését, sőt bizonyos fokig záródását. Az igazság és jog divergenciája két vonatkozásban jelentkezhetik. Vagy az irányító jogszabály tartalmának helytelen megállapításában, rossz megfogalmazásában (jogalkotási probléma), vagy a megfelelő jogszabály helytelen alkalmazásában (jogalkalmazási probléma). A problémának szinte a megoldhatatlanságig fokozódó súlyossága főként annak jogalkotási vonatkozásában mutatkozik. De ennek az utóbbi vonatkozásnak is van két ága. Az egyikben jóhiszemű, az emberi objektivitás határain mozgó, becsületességet sugárzó és éppen ezért közbizalommal övezett törvényhozó hibázza el minden becsületes igyekezete mellett az igazság jogi formuláját, — a másik esetben a jogszabály azért tér el az igazság sugallatától, mert a törvényhozóban többékevésbé hiányzik a jóhiszeműség, a szükséges objektivitás, amikor nyilvánvalólag az igazságot megcsúfoló egyéni érdek, pártszenvedély, népszerüséghajhászat vagy egyéb hasonló — éppen nem tiszteletreméltó — szempontok figyelembevétele oka a jog és igazság könnyen felismerhető (és éppen ezért inkább reparálható) divergenciájának. Szabad-e ilyesmit a szuverén törvényhozóról feltételezni ? Csak a tekintély belső tartalmának hiányát a formai tekintély erőszakolásával pótolni akaró nagyképűség, vagy szolgalelkűség