Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 8. szám - Wettbewerbsrecht und Markenschutz in Ungarn [könyvismertetés]

SZEMLE 363 Az ügyvédi rendtartás tervezete körül lefolyt háborúság nem békekötéssel, hanem mindkét harcifél visszavonulásával végződött. Az igazságügyminisztérium is, az ügyvédség is kiürítette a hadszínteret. Legalább a nyilatkozatok és magatartások — és a kölcsönös csend — arra mutatnak, hogy a rendtartás reformja, legalább bizonyos időre nem aktuális. Ez volt a legbölcsebb megoldás. Hogy a reformot ad acta tették, ez irányban nyilván döntően a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének, dr. Kövess Bélának higgadt, átfogó, a kérdés lényegébe őszintén és szenvedély nélkül behatoló gondolatmenete hatott, melyet lapunk mult számának vezető cikke vitt be a köztudatba. Ez a cikk bölcsen leszűrt, nemes hangon előadott foglalata volt mindannak, amit a rendtartás témájáról higgadtan, körültekintően, minden érdeket mérlegelőén gondolni és mondani lehet. A szenvedélyes hangok és hangulatok, az önérdekek kikapcsolása mellett e cikk nyomán meg kellett születnie annak az elhatározásnak, hogy „nem aktuális". Dr. Kövess Béla cikkén kívül kétségtelenül a Budapesti Ügyvédi Kamara felterjesztése, melyet dr. (ierlóczy Endre alelnök szövegezett nagy tudással és fölényes érvvel, volt az, ami mérlegelésnél a serpenyőt a legjobb megoldás felé nyomta le: a napirendről való levétel felé. A kamara e két vezető egyéniségének munkája maradandó értéket fog képviselni akkor, mikor a reform — talán csak a „görög naptár" idejében — újból időszerű lesz. Időznünk kell azonban a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke cikkének néhány részleténél. Mert olyan motívumok csendülnek fel bennük, amelyeket lapunk évek óta ^következetesen emleget. A Kamara elnöke t. i. azt a véleményét fejezte ki a cikkben, hogy fontos a Kamaránál, hogy a jelenlegi fizetéses állások megszüntettessenek, — és pedig fontos ez lényeges etikai szempontokból is. Magunk is évek óta hangoztatjuk, hogy a tiszteletdíjjal és irodai átalánnyal összekötött állások a kamarai választásokat és a kamarai tisztellátások etikumát felette hátrányosan befolyásolják. És éveken át hangoztattuk, amit a Kamara elnöke úgy fejez ki, hogy „ha az elnök és elnökhelyettesei, valamint a választmány tagjai sokszor éppen elég súlyos tisztüket nobile oflíciumként látják el, nehéz feltételezni, hogy a Kamara egyéb tisztjei pl. az ügyészek ne volnának annyira önzetlenek, hogy kari érdekből tisztüket ők is díjtalanul lássuk el". Visszapattan erről a motiválásról az az érv, hogy csak gazdag ügyvédek lehetnének díjazás nélkül kamarai tisztek. Visszapattan, mert: eddig sem a legrosszabb sorsú ügyvédek közül kerültek ki a Kamara díjazott tisztjei. Sőt! De meg például az angol közigazgatási szolgálat is díjazás nélküli; ott sem az anyagilag leggyengébbek látják el a közigazgatási tiszteket és azért nem olyan nagyon rossz az angol közigazgatás. Aztán meg: a kamarai tiszt decoruma emeli a betöltőjének tekintélyét és a tekintély talán anyagit is jelent. Szóval: honorárium est delendum a kamarai tiszteknél. Idevágókig új eszmeként veti fel a Kamara elnöke, a Kamara titkára is pénztárosa az ügyvédi gyakorlat kizárásával szenteljék egész tevékenységüket a Kamarának. Erre áldozni valóban helyes és szükséges. Osztjuk ebben is a Kamara kiváló elnökének a véleményét: a Kamara igazgatási és pénzügyi intézése gyorsabbá válnék és — ami lő, sőt szemben a mai helyzettel legfőbb! — pártatlanabbá! Ennek a pártatlanságnak bekövetkezte valóban immár időszerű volna a Kamara pénzügyi adminisztrációjánál, értve ezalatt különösen a kamarai tagdíjak, nyugdíjintézeti járulékok és forgalmi adóalapok megállapítását. Elszomorodva és megdöbbenéssel tapasztalta a budapesti ügyvédi kar már éveken át és még fokozattanban az ezidei kivetéseknél, hogy a kivetési tervek elkészítésénél hiányzott a kellő önzetlenség, a jólelkű részrehajlatlanság, de meg az a szándék is, hogy a helyes szempontok vétessenek ügye-