Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 8. szám - A bírói gyakorlat jelentősége a magyar magánjogban

326 DK. ALMÁS 1 ANTAL hatott fenn. Csakhogy az osztrák alaki és anyagi telekkönyvi jogot éveken keresztül mégis már tényleg alkalmazták. Ez egy teljesen felesleges és mindenképen kaotikus, állapot előidézése nélkül nem volt teljesen hatálytalanítható Az OÉ., amely lényegileg nem volt egyéb, mint az akkori legnevezetesebb magyar jogászok kongresszusa, ezért a bírói gyakorlatnak engedte át, hogy a magyar nemzeti magánjog továbbfejlődését biztosító megoldást találjon. Az OÉ. tehát megelégedett azzal, hogy elvileg kijelentse, hogy az Optkv-nek valamely telekkönyvi jog szerzésével vagy vesztésével kapcsolatos intézkedései, úgyszintén az 1(855. dec. 15-i osztrák telekkönyvi rendtartás továbbra is hatályban maradjanak. Ez a jogi állapot még ma is fennáll. A bírói gyakorlat éveken át tartó fáradságos és aprólékos munkával oldotta meg azt a feladatot, hogy kiderítse, melyek tulaj donképen ezek a jogszabályok. A végső eredmény azonban az lett, hogy a magyar viszonyok kizárják, hogy az osztrák polgári törvénykönyv szóhangzatához vagy annak tartalmához mereven ragaszkodjunk. Ennek következtében fejlesztette pl. a magyar bírói gyakorlat a rosszhiszemű telekkönyvi szerzés megszorítását. Ennek következtében védi csupán azt a telekkönyvi jogszerzőt, aki a telekkönyvi jognak szerzésekor vétkes gondatlanság nélkül nem tudta, hogy a telekkönyv tartalma a valóságos joghelyzetnek nem felel meg, vagy hogy az előző telekkönyvi jogosult az ingatlandolog vagy a telekkönyvi jog közvetlen birtokát visszterhesen már előbb másnak idegenítette el és azt az ekként szerzőnek már tényleg át isengedte. Ez ismét az osztrák és a német felfogástól élesen eltérő telekkönyvi jóhiszem és rosszhiszem fogalmához vezetett. Az ezzel kapcsolatos konstrukcionális kérdések tekintetében magánjogi irodalmunkban élénk viták folynak. Grosschmid az első telekkönyvön kívüli szerzőnek csupán kötelmi oltalmat ad, amely azonban a későbbi rosszhiszemű telekkönyvi szerzővel szemben is érvényesíthető. Mások ellenben, és különösen a m. kir. Kúria gyakorlata, telekkönyvön kívüli ügyleti alapú tulajdonról, illetve valamely telekkönyvi jognak telekkönyvön kívüli ügyleti szerzéséről beszél. Akár -az egyik, akár a másik nézetet tartsuk is helyesnek, annyi kétségtelen, hogy a bírói gyakorlatnak itt a dologi jog alapkérdéseit kellett megközelítenie és a telekkönyvi jog és dolog szerzésére vonatkozó jogszabályokat a magyar viszonyoknak mindenképen megfelelő módon .magának kellett megtalálnia. És ez a megoldás egészen észrevétlenül történt. Ali£ találunk célzásokat róla, és ezeket is csak legfeljebb az 55-ik