Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 7. szám - Fejezetek a nemzetközi magánjog köréből. [2. r.]
300 DR. SCHWARTZ IZIDOR kell elbánni, amennyire ez lehetséges. A helyes nemzetközi magánjogi kodifikátio célja nem lehet más, mint az, hogy a különböző államok törvényei közötti kolliziókat minimumra redukáljuk. Azon tétel, hogy az örökös vagy hagyományos öröklési képessége hazájuknak törvénye szerint ítélendő meg, a kolliziókat nemcsak hogy nem redukálja, hanem azoknak valóságos tenyésztője volna. Példa: ha valamely magyar honosságú örökhagyó végrendeleti örökösei között egy osztrák állampolgár is volna, úgy ez utóbbinak a cáfolt tétel szerint a neki juttatott örökséget nem lehetne kiszolgáltatni, ha házasságtörés vagy vérfertőzés miatt elítélve lett (osztrák polgári tkv. 543. §.). Az osztrák polgári törvénykönyv ezen szabályát, mely csak a testamenti factio passiva esetére vonatkozik és kétségen kivül az ordre public szempontja alá esik, de hazánkban nincs érvényben, a magyar bíróság adott esetben nem fogja alkalmazhatni, mert nem a magyar bíróság hivatása őrködni egy más állam közrendje fölött, de azért sem, mert a magvar bíróság idegen jogot csak akkor alkalmazhat, ha van olyan magyar törvényes kolliziós norma, mely őt az idegen jog alkalmazására felhatalmazza. II. Mely jog szerint ítélendő meg a végrendelkezőnek végrendelkezési képessége, a testamenti factio activa? A nemzetközi magánjog tudományában háiom vélemény áll egymással szemben. Az egyik vélemény szerint kizárólag a végrendelkező halálának idejében volt személyes joga mérvadó. Ez az angol jogban uralkodó nézet (az örökhagyó személyes joga az angol jog szerint a lex domicilii) V ö.: Foote: A concise treatise on priváté international law, 5. kiad. 1925. p. 303. és Goldschmidt Sigfried: Die Zivilgesetze der Gegenwart, II. köt. Das Zivilrecht Englands, 1931. p. 246. Egy másik vélemény szerint a végrendelkező végrendelkezési képességének azon jog szerint kell meglennie, mely a végrendelkezőnek a végrendelkezés idejében és halálának idejében személyes joga volt. Ezen véleményt képviselik Bar (Theo.rie und Praxis des internationalen Privatrecbtes, 2. kiad. 1889, 2 köt. p. 317—321), Böhm (Die ráumliche Herrschaft der Rcchtsnormen, 1890. p. 186), Regelsberger (Pandekten 183), Kabn (Niemeyers Zeitschrift für internationales Recht 13 köt. p. 250 kv.) és ezen véleményt fogadták el a hágai 1894. évi és 1900. évi második és harmadik nemzetközi magánjogi államkonferenciáknak öröklési jogi egvezménytervezetci is. Az 1894. évi öröklési jogi egyezménytervezet 4. cikke így szól: ..La loi nationale du défunt est celle du pays auquel il appartenait au moment de son décés. La loi nationale du testateur est celle du pays auquel il appartenait au moment de son décés. II dóit étre capable mérne d'aprés celle du pays auquel il appartient au moment ou il dispose; la capacité acquise aprés, par un changement de nationalité, est sans eífet sur le testament." A bizottsági jelentés ehhez következő megjegvzést teszi: „II est cevtain, en