Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 3. szám - A perorvoslatok túltengése büntetőbírósági eljárásunkban

A PERORVOSLATOK TÚLTENGÉSE 97 ban üres szalmát a jogkeresőknek a perorvoslatok indokolatlan igénybevétele folytán. A perorvoslatok szükségességét megítélhetjük abból az arányból, amely a felsőbíróságok által helybenhagyott és megváltoztatott alsóbírósági véghatározatok között mutatkozik. Megváltoztatás alatt most csupán azt értem, ha a felsőbíróság a bűnösséget kimondó ítélet helyébe felmentőt, vagy a felmentő helyébe elítélőt hoz. Nem vehetjük figyelembe a csupán a minősítésen változtató, a döntés lényegét ezért nem érintő felsőbírósági ítéleteket, valamint a büntetés mérvén változtató határozatokat. Különösen az utóbbiak ugyanis a bírói mérlegelésnek oly ellenőrizhetetlen forrásból táplálkozó elhatározásai, amelyeknél lehetetlen megállapítani, vájjon az eltérő értékelések közül melyik a helyesebb. Nem ritkán látjuk, hogy a kir. Kúria a törvényszék által megállapított büntetési tételt állítja vissza az ítélőtábla által megállapított büntetés helyett és ha volna egy negyedik fórumunk, az is megtörténhetnék, hogy ez meg a táblai álláspont mellett foglal állást. A büntetéskiszabás tekintetében mutatkozó eltéréseket ezért elvi szempontból nem lehet figyelembe venni. Természetes végül az is, hogy mennél szélesebb keretben van lehetőség perorvoslat igénybevételére, annál kisebb lesz az eredményes perorvoslatok aránya az eredménytelenekhez viszonyítva, amíg ez az arány azután oly mértéket ér el, amely a perorvoslatok felülbírálásával eltöltött felsőbírósági munka jelentékeny részét céltalanná teszi. Hazai jogállapotunkból indulva ki, el kell ismernünk, hogy a perorvosi átoknak ily túlzott mértékben való igénybevétele büntetőbíráskodásunkban régebbi és mindenesetre már a háborút megelőző időkben mutatkozó jelenség. Mayr mutatott már reá hatalmas művében,* mint iskolapéldájára az „eingefleisehte Prozesswut"-nak arra, ami Magyarországon a perorvoslatok igénybevétele körül észlelhető. Míg egy háború előtti esztendőben Németországban a büntető ítéletek lil.2%-a ellen éltek felebbezéssel és 8.8%-a ellen revízióval, addig Magyarországon ugyan aban az évben a törvényszéki ítéletek 33.2%-át támmadták meg felebbezéssel és a táblai ítéletek 41.7%-át semmiségi panasszal. Nem csoda, hogy már ekkor csendes sajnálkozással állapítják meg rólunk, mint a perlekedési hajlam Eldorádó járói, hogy „es bedürfte kaum einer weiteren Motivierung, wie viel Vergeudung an Zeit, Arbeit und Kosten die vielen űribe gründeten Rechtsmittel bedeuten." A munka és idő pazarlást valóban nem szükséges még bizonyítani, ha figyelembe vesszük, hogy míg Németországban az említett évben a * Mayr: Moralstatistik. Tübingen. 1917.