Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - Adalékok a kártérítés tanához

ADALÉKOK A KÁRTÉRÍTÉS TANÁHOZ 7 hogy amíg az I. T. értelmében a károsult részéről való közrehatásnál vétkesség volt szükséges (úgy amint a német B. G. B. 254. §-a értelmében is) addig — amint ezt már említettem — a Mtj. 1112. §-a a vétkesség követelményét elejti. Figyelmet érdemel a hazai jogirodalomból továbbá Almási A. fent idézett munkája, (I. köt. 177. és köv. old.) ahol szerző kiemeli, hogy a károsultnak törvényes kötelessége, hogy a kárt célszerű, gyors és vagyoni érdekeit nem veszélyeztető intézkedései által lehetőleg enyhítse, még pedig akkor is, ha a károsító rosszhiszeműen vagy egyébként jogtalanul járt el. Ennek a kárenyhítési kötelezettségnek elmulasztása a kárt nemcsak kisebbítheti, hanem a kártérítési kötelezettséget egészben ki is zárhatja stb. Ez tehát a legújabb magyar kötelmi jogi munkának az álláspontja a kárelhárítási kötelezettség kérdésében. A külföldi irodalomból rámutatok Staudinger fent id. munkájára. (154 és köv. old.) E szerint akkor, ha a károsult közrehatott, akár cselekménnyel, akár mulasztással a kár keletkezésénél, akkor ,,Gesammtkausalitát" keletkezik. Hangsúlyozza, hogyha a kártérítésre kötelező körülmény már be is állott volna és a károsult utólag sem tesz eleget kárelhárítási kötelezettségének, akkor is beállhat a kártérítés kizárása; ez a szabály áll úgy a szerződési viszonyból származó, akár azon kívül, tiltott cselekményből, keletkező kártérítés esetében, ami a német judikatúrának állandó gyakorlata. Igen érdekes az a fejtegetés, amely szerint azt mondja Staudinger, hogy minő jogi indokolással lehet a károsultat arra kötelezni, hogy saját érdekét védje meg, mert végtére az minden egyes embernek intern dolga, hogy saját érdekét megakarja-e védeni és mily mértékben? Erre Standinger azt a feleletet adja, hogy valamely magában véve nem vétkes magatartás abban a pillanatban már vétkessé válik, mihelyt a károsult kártérítést követel, mert ebben az esetben az a cselekménye vagy mulasztása a károsultnak már nemcsak saját érdekét, hanem annak a másiknak az érdekét sérti, mert ennek az érdekkörébe belenyúl. Ez következik abból az általánosan elfogadott jogszabályból, hogy mindenki tartozik „nach Treu und Glauben" eljárni, (német B. G. B. 242. §; Mtj. 1084. §.) Sőt kárelhárítási kötelezettség elmulasztását akkor is fenforogni látja, ha a károsult némi költekezéssel elháríthatta volna a kárt. (hivatkozik a Reichsgericht egyik ítéletére, közölve Jurist. Wochenschrüt 1912. évi évfolyam 15. sz. 31. old.). Staudinger továbbá a kárelhárítási kötelezettséget akkor is megállapítja, ha az illetőt a kár veszélye még csak fenyegeti; ekkor is köteles „jede mögliche und zumutbare Massreger alkalmazásával a kár bekövetkezését elhárítani. Végül rámutat Staudinger arra, hogy ezt a kárelhárítási