Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Marton Géza válasza Nizsalovszky Endre: Objektív felelősség a magánjogi törvénykönyvben. c. cikkére. [4-6/33:141-150.]

270 DR. MARTON GÉZA adósnak nyert folyósítást. Megállapításunk, hogy a külföldi hitelezők által nyújtott rövid és közép lejáratú kölcsönök visszafizetésére vonatkozó törvényes jogszabályok elsősorban adósvédelmi célt szolgálnak, tehát kétségen kivül áll. Ismételjük, hogy e soroknak távolról sem célja azzal a kérdéssel is foglalkozni, vájjon helyeselhető-e magasabb jogi nézőszögből, hogy az államhatalom egyes adóskategóriák védelme céljából ideiglenesen hatályon kivül helyezze a kötelmi jog fundamentumait és ú. n. válságjog szabályokat konstruáljon. Feladatunk kizárólag arra irányult, rámutatni arra, hogy az államhatalom az adósvédelmi szempontból konstruált válságjogi rendeletek egész légiója által, igen sok esetre vonatkozólag ténylegesen hatályon kivül helyezte kötelmi jogrendszerünk alapvető tételeit és rendeletalkotó hatalmánál fogva utasította bíróságainkat, hogy döntéseik alkalmával, a felek ügykötési akaratát figyelembe nem véve, ezen kizárólag gazdasági megfontolások által indokolható válság-rendeletek alapján határozzanak. OBJEKTÍV FELELŐSSÉG ÉS JOGBIZTOSSÁG. (Válasz Dr. Nizsalovszky Endre cikkére.1) Irta: DR. MARTON GÉZA egyetemi tanár. Az alábbi pár sorral szeretnék röviden visszatérni azokra az észrevételekre, melyeket Nizsalovszky Endre barátom volt szíves egy cikk keretében összefoglalva megtenni az én jogászegyleti előadásomhoz a tárgyi felelősség kérdéseiről. Nem azért kívánom ezt tenni, hogy ezzel az utolsó szó az enyém legyen, hanem azért, mert az a komoly megfontolást érdemlő szempont, mely ezeken az észrevételeken végigvonul, megérdemli, hogy róla behatóbban beszéljünk s ezzel a fogalmakat egy alapvető kérdésben tisztázzuk. I. Az a szempont, melyre céloztam s mely mint vezérmotivum uralkodik az egész cikken: a jogbiztosság védelmének szempontja. Ez a szempont indítja a hozzászólót arra, hogy kifejezze aggodalmait egyrészt — bár itt csak halkan, szinte csak félig kimondottan — már a Mt. 1737. és 1149. §§^iban foglalt azon rendezés ellen is, mely a döntést a felelősség kérdésében végeredményben a bíró kezébe teszi le, mikor a felelősség megállapítását a körülmények méltányos mérlegelésétől teszi függővé; másrészt méginkább az án ezen túlmenő javaslataimmal szemben. A cikk másik részében ugyanezen az elvi alapon veszi védelmébe a Mt-nek általam erősen támadott 1738—41. §§-it, melyekben én épen azt kifogásoltam, hogy a javaslat itt a méltányos mérséklés lehetőségét a bírótól elvonja. Bár az ő állásfoglalása ekként homlokegyenest ellentétes az enyémmel, mert hisz ép az ellen a pont ellen irányul, melyet én előadásomban az 1 Jogállam 1933. 4—6. füz. 141—160. 1.