Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Marton Géza válasza Nizsalovszky Endre: Objektív felelősség a magánjogi törvénykönyvben. c. cikkére. [4-6/33:141-150.]

OBJEKTÍV FELELŐSSÉG ÉS JOGBIZTOSSÁG 271 egyik legnagyobb vívmányként ünnepeltem a Mt-ben: mégis a legtisztább örömmel üdvözlöm e fejtegetéseket, mert nagy megnyugvásomra szolgál, no&y egy magyar szaktudós, aki úgyszólván a törvényalkotás hivatalos műhelyében nőtt tekintéllyé s ehhez a műhelyhez még ma is nagyon közeli vonatkozásban áll, így megnyilatkozásában bizonyára annak szellemét tükrözi vissza, épen a jogbiztosság követelményét állítja oda olyan alapelvként, melyre való tekintettel még az anyagi igazságnak közvetlenül szolgáló rendszabályokat is szigorú ellenőrzésnek kell alávetni. — Sokszorosan nagy a becse az efféle állásfoglalásnak ma, amikor szemtől-szembe látjuk, hogy a legújabbkori jogtudomány és jogalkotás vezető államának forradalmi konvulziói közt ép ez a pont: a jogbiztosság principiuma meginogni látszik nemcsak a gyakorlati jogalkalmazásban, de az elméleti tudomány előtt is. (L. alább 2. jegyz.) Sietek magam is kijelenteni, hogy a jogbiztosság követelményét én is a jogszolgáltatás egyik alapvető pillérének tekintem úgy a jelenben, mint a jövőben is, bármely elv vagy jelszó uralma alatt megalakuló állami vagy társadalmi rendben. Vallom magam is, hogy a jogbiztosság az a feltétel, mely az igazságszolgáltatást csakugyan regnorum fundamentum-má teszi s amely a társadalom gazdasági felvirágzásához nélkülözhetetlen. De époly tárgyilagossággal aneg kell állapítanom azt is, hogy ez a szempont mégsem az egyetlen tényezője, sőt nem is az első, a mozgató, hanem csupán a második, az ellenőrző, fékező együtthatója a jogalkotásnak és jogszolgáltatásnak. Az első, mozgató, előrevivő, fejlesztő tényezője ennek mégis csak az az elemi szükségérzet, mely a jogfenntartó és jogalkotó tényezőt — öntudatlanul vagy öntudatosam — arra hajtja, hogy az emberi életviszonyok szabályozásánál lehetőleg igyekezzék az anyagi igazságosság követelményeinek eleget tenni, azaz tehát a szabályozásiban az ezerarcú életijelenségek változatos alakulataihoz lehetőleg hozzásimulni; röviden és magyarán: az egyesnek az adott helyzetben neki kijáró igazságot kiszolgáltatni. Ez a törekvés azonban természetes és önkénytelen ellentétben van a szabályozás egyetemességével, egységességével, azaz avval, ami a jogbiztosság első feltétele. Tudvalevő, hogy az absztrakt, egyetemes szabály a részletekben gyakran igaztalanná válik (summum ius summa iniuria!). Ezért a törvényhozó, mikor az anyagi igazság megvalósítására törekszik, önkénytelenül a részletekbe hatoló, kivételes, vagy épen egyéni szabályozás felé terelődik, ami eredményében — kellő fékezés nélkül — könnyen a szabály egyetemes érvényét aláásó aprólékoskodásra, erőtlenségre, lazaságra vezethet. Ezért kell, hogy ellenőrként ott álljon a jogszolgáltatás egyetemes érdekeire vetett tekintetből táplálkozó az a szigorú, férfias, józan második alapelv, mely szerint a jogszabály érvényét nem szapad elposványosítani engedni túlságbavitt egyénesítéssel, apró-cseprő kivételes szempontok, különleges helyzetek, nehezen ellenőrizhető tényálladéki elemek túlságos előretolásával és atyáskodó méltánylásával még az anyagi igazság felé való törekvés kedvéért sem. Az emberi élet útja nehéz és zord; örüljünk, hogy a törvényhozó az emberi érdekek farkas-küzdelmei között nehéz fáradsággal bizonyos rendet teremt; ne nehézkedjünk túlságosan e rendezésbe itt-ott be-