Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - A magyar kiadatási jogirodalom legújabb fejlődése
398 DR. SZONDY VIKTOR dern munkára, amely már az újabban kötött nemzetközi szerződéseket is figyelembe veszi. Ilyen körülmények között a legnagyobb örömmel kell üdvözölnünk Szászy István új könyvének a megjelenését, amely „Kiadatási •lug" cím alatt a Franklin Társulat „Magyar Törvények" cimű zsebkiadásainak sorozatában apróbetüs nyomással 219. oldal terjedelemben jelent meg. Szászy Istvánt a magyar jogászközönség úgy ismeri, mint a nemzetközi magánjog legkiválóbb magyar mívelőjét és eddigi tudományos munkássága is zálogul szolgált arra, hogy a nemzetközi jog egyéb területeit is hasonló alapossággal, éleslátással és fáradhatatlan szorgalommal fogja felszántani. A most megjelent munkája azonban még így is minden várakozást felülmúló kvalitásokkal lepi meg az olvasót, annak a rendkívül nehéz feladatnak a megoldásánál, hogy miként tömöríttessék a tárgyra vonatkozó, a gyakorlatban is nélkülözhetetlen elméleti rész, valamint a szerződések és rendeletek számainak szaporodásával jelentékenyen megduzzadt tételes joganyag aránylag ilyen kis térre. Szászy az általa kitűzött feladatot a lehető legszerencsésebben oldotta meg. A munka a kiadatási jog anyagának igen világos áttekintését nyújtja és emellett felbecsülhetetlen értékű tárháza nemcsak a kiadatási jogra vonatkozó tételes jogszabályoknak, amelyek az Országos Törvénytárban és a Rendeletek Tárában és egyéb hivatalos közlönyökben szétszórtan már csaknem áttekintetetlenekké váltak, hanem a joggyakorlatra vonatkozó számos olyan adatnak is, amelynek gyűjtése csak központilag, a m. kir. igazságügyminisztérium illetékes ügyosztályában képzelhető el. Szászy István az előszó szerint felhasználta a kiadatási jog legkiválóbb magyar szaktudósának, Asztalos Jenő miniszteri osztályfőnöknek több évtized gyakorlatát felölelő jegyzeteit is. Jelen sorok írója közel két évtizede foglalkozik a kiadatási ügyek intézésével is és az irodalomban is rendelezik bizonyos mérvű tájékozottsággal, Szászy könyve mégis sok tekintetben instruktiv hatással volt reája. A könyv mindvégig élvezetes és az érdeklődésit felkeltő stílusban van írva. Előnyére kell írnom azt is, hogy a szerző, aki egyébként könnyen hajlik a fantáziát izgató érdekes megoldások felé, ezúttal megőrizte tárgyilagosságát. Egyedül a kiadatás fogalmát és jelentőségét tárgyazó I. fejezetben van egy olyan kitérés, amelynek gondolatmenetével semmiképen nem tudok egyetérteni. A szerző ugyanis azt igyekszik bizonyítani, hogy a külföldi büntetőítéletek végrehajtásának nincs dogmatikai akadálya és annak a reménynek ad "kifejezést, hogy mihelyt a szolidaritás érzése meg fog erősödni, az államok nem fognak idegenkedni a külföldi büntetőítéletek végrehajtásától. Ekkor azután természetesen csökkenni fog a kiadatás intézményének a jelentősége. A szerző az általa képviselt felfogással nem áll egyedül. A büntetőítéletek végrehajtásának a gondolata az irodalomban már régen kísért és újabban főként Travers és Donnedieu de Vabres foglaltak mellette állást. Szerintem addig, amíg az államnak a mai értelemben vett fogalma létezni fog, a halálbüntetést és a szabadságvesztést kimondó külföldi büntetőítéletek egyszerű végrehajtására az állam nem vállalkozhatik. A büntetőítéletek végrehajtásának megtagadása ugyanis főként arra vezethető vissza, hogy a büntetőítéletek által alkalmazott büntetések az egyének életét és szabadságát is érintik, ehhez képes sokkal mélyebben nyúlnak bele az életviszonyokba, hogy sem az állam, ebben a vonatkozásban, kiszolgáltathatná saját lakosságát az idegen bírói hatalomnak. Ami az állam szuverénitását sérti, az nem az idegen hatósági intézkedés általában, hanem annak a tartalma. (Lásd részletesebben „Nemzetközi Büntetőjog" című munkám I. kötet 497—511. oldalon foglaltakat). Szászy könyve két főrészre oszlik. Az első rész az általános tanokat foglalja magában. Ebben a részben foglalkozik a szerző a kiadatás fogalmával, jogalapjával és jelentőségével, a kiadatás intézményének történeti fejlődésével, valamint a kiadatási jog forrásaival. Ebben a részben különösen értékes a kiadatási szerződésekre vonatkozó kimerítő és pontos összeállítás. Részemről legfeljebb azt az igazán jelentéktelen észrevételt tudom tennni, hogy az Uruguay köztársasággal kötött kiadatási szerződés (1896:
