Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - Dr. Degré Miklós, a budapesti kir. itélőtábla elnöke az itélőtáblának 1934. január 8-án tartott évnyitó teljes ülésén a következő beszédet mondotta

ÉVNYITÓ BESZÉD 387 állott rendkívüli stagnálás. A bírák előmeneteli viszonyai az utóbbi észten dőkben nagyon megrosszabodtak. Erre nézve szomorúan jellemző, hogy az elmúlt év folyamán a kir. ítélőtáblához egyetlen bírói kinevezés nem tör­tént. Az ítélőtáblának rangban legfiatalabb bírája ugyanaz a kartársunk, aki volt ezelőtt egy esztendővel. És hasonló a helyzet az alsóbíróságoknál is. Ott is csak egészen elszórtan és kis számban voltak kinevezések. Büszke vagyok arra, hogy a mostoha siralmas előmeneteli viszonyok a bírák ambícióját, munkakedvét a legtávolabbról sem érintették. Az Is­ten különös kegyelmét látom abban, hogy a bírák ma is ugyanazzal az ügvszeretettel. lelkesedéssel gyakorolják hivatásukat, mint gyakorolták Ak­kor, amikor jövőjük, előmenetelük biztosítva volt. Amíg a bírákban meg­van ez a magas etikai érzés, ez a nemes lelkesedés, törhetetlen kötelesség­tudás, addig nincsen okunk arra, hogy a magyar jogszolgáltatás jövője te­kintetében aggódjunk. De ha nehéz a bírák helyzete, ugyanez áll a fogalmazókra nézve is. Sőt a fiatal generáció, ha lehetséges, még nehezebb helyzetben van, mint a bírói kar. Nem a lehetetlen elhelyezkedési viszonyokra célzok. Ez mindenesetre kimondhatatlanul szomorú, valóságos tragédia, amint mindenáron segíteni kellene. Ezúttal azonban azoknak a nehéz helyzetére, siralmas jövőjére kí­vánok reámutatni, kiknek nagynehezen már sikerült az igazságszolgáltatás terén elhelyezkedniök. Amikor mint kinevezett ítélőtáblai elnök ezelőtt hét esztendővel, első évnyitóbeszédemet megtartottam, beszédem tárgyául azoknak az elveknek ismertetését választottam, amiket a joggyakornoki kinevezéseknél követek. Az ezt követő esztendőkben sokszor örvendettem, hogy ebben a beszédem­ben leszögeztem magamat bizonyos elvek mellett, miket azután a joggya­kornoki kinevezéseknél követni reám nézve erkölcsi kötelességé vált. Erre több éven át volt is bőséges alkalom. Évente kétszer-háromszor volt joggyakornoki kinevezés és minden ilyen alkalommal 25—30—35, sőt ennél is több joggyakornokot neveztem ki. Ez így ment az 1929. év októberéig. Akkor egyszerre megakadt a jog­gyakornoki kinevezés. Másfél éven át nem voltak kinevezések. Az 1931. év tavaszán ismét neveztünk ki joggyakornokot, akkor azonban a kinevezések hosszú időre megszűntek. Az azóta eltelt két és fél év alatt egyetlen jog­gyakornokot kinevezni alkalmam nem volt. Pedig a fiatalemberek egész tömege várja a kinevezést. És közöttük sokan vannak, kiknek jogos igényük van arra, hogy a bírósági, fogalma­zói szakban helyezkedjenek el. Itt vannak elsősorban a kiválóságok, akik tanulmányaikat kiváló si­kerrel végezték el. Akik alapvizsgáikat, szigorlataikat kitüntetéssel tették le. A jogszolgáltatásnak volna érdeke, hogy ezek a kiválóságok a mi pályán­kon helyezkedjenek el. Itt vannak a bírák fiai. Ezeknek a jelentkezése is honorálandó volna, nem az apákra való tekintettel, de mert ezek a fhik az anyatejjel szívták magukba azt a nemes gondolkozást, azt a szigorú etikai érzéket, mely a 26*

Next

/
Oldalképek
Tartalom