Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A költségbiztosíték a választási bíráskodásban

358 MEGJEGYZÉSEK .4 bírósági jegyzőket és titkárokat a 39.100—1933. sz. ig. min. rendelet bírákká nevezte ki. Azaz hogy bíró lett belőlük, de mégis titkárok és jegy­zők maradtak, de perenkívüli ügyekben önálló hatáskört kaptak. És pedig arra is, hogy tárgyalhassanak, feleket meghallgathassanak, azután maguk döntsenek is. Vagyis elvégzik most már mindazt, amit eddig a végrehajtási osztály bírái végeztek el. Nem tudjuk méltányolni ezt a rendeletet és kevés rokonszenvvel kísérjük az ilyetén intézkedéseket. Aki ezt a rendeletet kibocsátotta, annak az volt a véleménye, hogy a bírósági jegyzők és titkárok még nagyon fiatalok ahhoz, hogy bírókká neveztessenek ki. Kevés, úgy látszik, a rendelet megalkotójának az, hogy teljesen férfikorba jutott, családot alapított, sőt többgyermekes jegyzők és titkárok működnek, akik vágyva vágytak arra, hogy bírákká legyenek cím­ben is, teendőben is, javadalomban is. A reményükvesztett jegyzőket és titkárokat a most kivirított önállósági hatáskör bizonyára lesújtotta. Bírói kinevezést vártak és kapták jegyzőségük és titkárságuk megerősítését. Valahogy azt érezzük, hogy szív nem sok dobog ebben az új rende­letben. Ha szükség volt bírákra,, akik a perenkívüli ügyeket intézzék, hát nevezték volna ki az érdemes titkárokat és jegyzőket bírákká. Ha ez túlsá­gos sok költséggel terhelte légyen meg a kincstárt, hát alkottak volna inkább új, mérsékeltebb fizetési osztályt bírák számára, akárha nem nagyobb java­dalmazással, mint a jegyzői és titkári, de automatikus haladással a java­dalmazásban. Amikor tudjuk, hogy címfelruházás alakjában — nagyobb javadalmazás nélkül — mintegy csak a megszólítás előkelőbbsóge érdekében adattak bírák részére rangemelések, akkor a jegyzők és titkárok érdekében is helyesebb lett volna megalkotni a bírói fizetési és rangosztálynak egy olyan alakját, amelynél önálló bírói funkciót végző jegyzők mégis csak bírákká legyenek. A követelések beszedésével (inkasszó) foglalkozó ipar gyakorlása tár­gyában kiadott a kereskedelemügyi miniszter rendeletet 1933. évi 67688. szám alatt. A rendeletet az igazságügyminiszter inspirálhatta, mert a rendeletnek célja nyilván a zugírászat leküzdése. Az ügyvédség régóta sürgeti az inkasz­szóirodák kérdésének rendezését. Mindegy, hogy melyik miniszter adta ki ezt a rendeletet; de úgy érezzük, hogy ha tényleg az igazságügyminiszter inspirálta a rendelet kiadását, a kereskedelemügyi miniszter örvendett, hogy «;zt az inspirációt megkapta; ha pedig nem kapott inspirációt, a kereskede lemügyi miniszter spontán elhatározása annál nagyobb méltánylást vált ki az ügyvédi karból. Jó érzéssel és okosan fogták meg ezt a kérdést, a ren­deletben sok bölcseség van és sok gyakorlati érzék és — ezt is meg kell vallanunk — sok érzék az ügyvédi kar érdekei iránt. Az inkasszóirodák lényegben a zugirászat eszközei. Ott, ahol —• nálunk így van! — az ügyvédi kar megélhetésének lehetősége jórészt követelések behajtásából adódik, — ahol az ügyvédség hagyományainál fogva nem helyezkedhetett arra a piedesztálos álláspontra, hogy elháríthatta volna ma­gától a követelések behajtásával való foglalkozást: — inkasszóiroda azt jelentette, hogy az ügyvédséget mellőzték ezen teendők ellátása körül, vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom