Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A költségbiztosíték a választási bíráskodásban

354 DR. GOLTNER DÉNES tandó meg, hogy kellő szigort biztosítson, de viszont ne tegye lehetetlenné túlzott szigorával a panaszemelést sem. Bizonyos irányítást etekintetben egyes küllföldi szerzők is adnak. H. .1. Stephen szerint a „frivolous or vexatious" —, Jaques szrint a „bős- und inuthwillig" —. Hatschek szerint a „frivol" —•, Mohi szerint pedig a „völlig frivol" és a „thatsachlich unwahr" panaszemelés meríti ki ezt a tényálladékot. Az ezekből az utalásokból is kivehető szempontokat figyelembe véve gondolatunk szerint talán a következőkép lehetne meghatározni az érvénytelenségi rágalmazás tényálladékát: „Vétséget követ el, aiki vastag gondatlanságból vagy rosszhiszeműen és kellő ténybeli alap nélkül panasszal támad meg valamely választást és annak érvénytelenné nyilvánítását kéri. panasza azonban nyilván alaptalannak bizonyul." Az lehetséges, hogy ily szorosan meghatározott tényálladék mellett felvetődik az az ellenvetés, hogy egyáltalában nem is lehet megállapítani az éi vénytelenségi rágalmazásban való bűnösséget. Ennek az ellenvetésnek súlyát enyhíti azonban az a meggondolás, hogy bár kétségtelenül közérdek, hogy az alaptalanul vagy épen rosszhiszeműen panaszló elvegye büntetését, talán még fokozottabb közérdek fűződik ahoz, hogy a törvényhozás az érvénytelen választásokból eredő delectuosus elemektől megszabaduljon. Az esetleges káros hatást ellensúlyozni lehet egyébként azzal, hogy a törvényhozó a bűncselekmény büntetését fokozott szigorral állapítja meg. ami egyrészt kellő preventív hatást is gyakorol, — másrészt pedig arányos is a rosszhiszemű vádolásban megjelenő makim actionis súlyosságával. Kérdés lehet továbbá, hogy mi legyen az érvénytelenségi rágalmazás tettesére kiszabott büntetés faja? Pénz — vagy szabadságvesztés-büntetés? Ha a törvényhozó pénzbüntetést ró ki a tettesre, nem tesz valóban egyebet, mint logikus formában követi azt a gondolatot, amit az angolmagyar választási bíráskodási kaució leplezetten eddig is kifejezésre juttatott és ami a Mohi-féle kauciónak bevallott célja volt: anyagi hátránnyal sújtani az alaptalan panaszkodó!. Ha pedig szabadságvesztésbüntetést lát szükségesnek kiszabni, ezt csakis az a meggyőződés indokolhatja, amely a pénzbüntetés legmagasabb összegét sem tartja elég súlyosnak az érvénytelenségi rágalmazásban megjelenő malum actionissal szemben. Ennek kiemelése különösen az 192i8:X. t. c. 3. §-ának azon felismerésére tekintettel szükséges, amely szerint bizonyos esetekben a pénzbüntetés súlyosabbnak érződiík, mint a szabadságvesztésbüntetés. A cselekmény politikai színezettsége azt mindenesetre indokolttá tenné, hogy abban az esetben, ha a törvényhozás szabadságvesztésbüntetés mellett dönt — hacsak a cselekmény egyetlen rugója nem a rosszhiszeműség volt — a custodia honesta-t jelentő állaanfogházbüntetés kerüljön alkalmazásba. Megemlítésre méltó, hogy az 1892>—1896. bíráskodási vitában gr. Apponyi Albert azt indítványozta, hogy választási bűncselekmények esetén ne kerüljön alkalmazásba a Btk. 9i2. §-a oly értelemben, hogy szabadságvesztésbüntetés helyett a correctionalisatio által pénzbüntetés szabassák ki, tekintettel a választási bűncselekmények fokozottan lkáros voltára. Ez az utóbbi szempont — úgy hisszük — a jelen kérdés tekintetében is érvényesülhetne. Természtes végül az, hogy az érvénytelenségi rágalmazás tettesével szemben mellékbüntetésként logikusan volna alkalmazható a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése annyival is inkább, mert a meggondolatlanul vagy épen rosszhiszeműen panaszló mindenképen bizonyságot szolgáltat a tekintetben, hogy az állam közjogi életében való alktiv részvételre és a törvényhozás irányzatának befolyásolására nem alkalmas. (A szabadságivesztésbüntetés kiszabását talán az a körülmény indokolná, hogy ebben az esetben nagyobb nehézségekbe ütköznék a büntetésnek ,.szalma-emberrel" való tetölttetése, — míg pénzbüntetés kiszabása ese-