Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A költségbiztosíték a választási bíráskodásban

350 DR. GOLTNER DÉNES A K ÖLTSÉGBIZTOSITÉK A VÁLASZTÁSI BÍRÁSKODÁSBAN. Irta DR. GOLTNER DÉNES bírósági titkár. A készülő választójogi reform kapcsán talán nem lesz egészen érdektelen, ha rámutatunk az 1925: XXVI. tc.-nek egy oly rendelkezésére, amely feltétlenül változtatásra szorul: ez pedig a választási bíráskodási költségbiztosítékra vonatkozik. Ha a jogszabály jóságának egyedüli fokmérője annak múltja, kora volna, akkor az 1926: XXVI. te. 108. §-ának 2. bekezdése ellen nagyon nehezen lehetne érvelni, mert ez a jogszabály idősebb, mint az egész, mai értelemben felfogott választási bíráskodás. Az idők folyamán átalakult az érvénytelenségi okokra vonatkozó felfogás, megváltozott a bíráskodó szerv és annak eljárása. — de a költségbiztosíték intézményét minden újabb jogforrás átvette az előzőjétől. Már az 1872—1875. országgyűlési házszabályok 53. §-ának 6. pontja értelmében 1000 forintot kellett a panasz benyújtásával egyidejűleg letétbe helyezni, majd az 1896—1901. országgyűlés 3000 forintos összegben vezette be a költségbiztosítékot a törvényes intézmények közé az 1899: XV. tc. 27. §-ában. A költségbiztosíték összege ezidőszerint az 1000 aranykoronának megfelelő pengőérték (1925: XXVI. tc. 108. §. 2. bekezdése). A választási bíráskodási költségbiztosíték angol eredetű. Ugy a régi, — 1883. előtti, — mint az újabb angol választási bíráskodási jog értelmében a petition-nel élők közül egy vagy több személy 1000 fontot köteles az eljá rási költségek és kiadások fedezésére letétbe helyezni. Az angol mintakép után vezette be azután jogrendszerébe úgy a magyar, mint a japán parlamenti jo,g is a költségbiztosítékot. Ennek a költségbiztosítéknak a rendeltetése az eljárás költségeinek előleges fedezése: mentesíteni a kincstárt azoknak a költségeknek fedezésétől, amelyek a szinte fogalmilag hatalmas arányú választási bizonyítások során felmerülnek és amelyek összege sokszor megközelíti, sőt meghaladja az angol választások során pl. az 5000 fontot, nálunk pedig a 10.000 pengőt. Ennek a célnak a kiemelése azért szükséges, mert a választási bíráskodási statisztikát figyelő német Mohi Róbert a mult század 70-es éveiben azt a gondolatot vetette fel, hogy nem lehetne-e az angol kauciót a panaszok számának apasztására is felhasználni. Ebben az alakban a kaució feladata általában a mértéktartás szolgálata volna a panasz-eljáras során úgy a panasz benyújtása, mint a bizonyítási indítványok terjedelme tekintetében. Arra Mohi nem gondolt, hogy a kaució az eljárási költségek fedezésére szolgáljon, mert felfogása szerint a választási bíráskodás, mint nagymértékben közérdekű folyamat, szükségképen költségmentes. Az bizonyos, hogy a választási panaszok statisztikája az alapossság és eredményesség tekintetében meglehetősen lehangoló. Knorr szerint pl. az L német Reichstag idejében ,,....die gute Hálfte aller einlaufenden Proteste pflegt teilweise oder ganz unbegründet sein...." Ugyanez volt azonban a helyzet a régi Elsass-ban is, ahol Mock szerint 1911-ben 72 mandátum közül 55-öt támadtak meg és a colmari törvényszék mindössze 6 mandátumot semmisített meg. Nálunk 1901-ben, a kúriai bíráskodás első esztendejében 26 megtámadott választás közül hatot nyilvánított a Kúria érvénytelennek — és a legújabb gyakorlat vizsgálata kapcsán is megállapítást nyert, hogy a sikeres választási támadások száma ezidőszerint is elenyészően csekély. Még csak azt kell kiemelnünk, hogy valamelyes büntetésjellege van — bár elrejtve — az angol-magyar rendszerű kauciónak is. vagy legalább is a választó feltétlenül büntetést fog abban érezni, ha panasza elutasításával biztosítékát is elveszti.