Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A büntető és a polgári ítélet viszonya

A BÜNTETŐ ÉS A POLGÁRI ÍTÉLET 333 állapítás „jogerejére" vonatkozó kijelentése nem egyéb, mint tudományos vélemény, mellyel épúgy vitázni lehet, mint más forrásból kiderülő tudományos felfogással, már pedig communis opinio számába megy az a tétel, hogy a jogerő nem terjedhet ki a ténymegállapításra. Az ítélet jogereje ugyanis egészen -szabatosan azt jelenti, hogy az ily ítéletnek érvényesülnie kell, tehát az elítélt köteles tűrni, hogy az állam büntetőjógát a megállapított bűncselekményben való bűnösség alapján érvényesítse a büntetővégrehajtás alakjában, illetve, hogy az elmarasztalt tűrje az államnak a megál'pított magánjogi viszonyon alapuló követelés kikényszerítésére irányuló végrehajtási cselekményeit. A jogerő tebát a jövőnek Szól Nem a múltbeli történés valóságát állapítja meg, hanem csak azt, hogy mi történjék a jövőben. Nem arra vonatkozik, ami van, hanem arra, hogy mi legyen. Erre valóitan van ereje a jognak. Ellenben azt, hogy mi történt, jogszabály nem befolyásolhatja. A megtörténtet meg nem történté nem teheti senki. Annak, hogy mi legyen a jövőben, csak előfeltétele a perben annak megállapítása, hogy mi történt. Ha egyszer az ezt megállapító ítélet jogerőre emelkedett, a jövőre szóló rendelkezés megingathatatlan. De nem megingathatatlan a csupán előfeltételül szolgáló ténymegállapítás. Hogy mennyire nincs törvényi rendelkezés a büntetőbírósági ténymegállapításnak a polgári bíróra kötelező ereje felöl, az világos a Bp. 491. §-ából is, mely nemhogy a polgári bíró jogkörét korlátozná a szóbanlevő irányban, hanem ellenkezőleg kiterjeszti ezt a büntetőbírósági ítélet jogerejének rovására. Azt mondja ki ez a §•, hogy ,,a sértett a jogerős büntető ítéletben fog'alt megállapításokon túlmenő vagy elutasított magánjogi igényéve1, a polgári bírósághoz fordulhat, mely ez igény felett önállóan határoz." Ez a rendelkezés abban a fejezetben van, melynek címfelirata ,.a magánjogi igény érvényesítése és biztosítása." Azt jelenti ez a §., hogy a büntetőbíróság magánjogi igényre vonatkozó ítéletének nincs jogereje anynyiban, amennyiben a bünetetőbíró nem állapította meg a magánjogi igényt. Holott a jogerő egyébként kiterjed ugyanannak a követelésnek elutasított vagy általában meg nem állapított részére is, úgy hogy egy későbbi bíró ugyanazok közt a felek közt már nem bírálhatja el érdemlegesen, vájjon a meg nem állapított igény-részt nem lehetne-e mégis megállapítani. Ebben a vonatkozásban is korlátozott tehát az adhaesionális per köre. Semmit sem mond azonban a Bp. 491. §-a arról, mennyiben van jogereje az állam büntető igénye megállapításnak a polgári bíróval szemben. így fogja fel a 491. §-t a Balogh-Illés-Vargha kommentár is (III. kötet 288. lap). „Eszerint e §. akkor jöhet alkalmazásba, mikor a büntető bíróság érdemlegesen határoz a magánjogi igény tárgyában, de határozata az igénylőt nem elégíti ki." Nem a büntető ítélet büntető része áll itt szemben a polgári bíróság hatáskörével, hanem a büntető ítéletnek magánjogi döntése a polgári bíróság döntési jogával. A Kúria korábbi gyakorlata ellenkezett azzal a kiforrott perjogi elvvel is, hogy a jogerő csak ugyanabban a jogkérdésben és csak ugyanazok között a felek között hatályosulhat. Már pedig a kártérítés kérdése egészen más. mint a büntetés kérdése. Nem a bűnösség a fontos a kártérítés kérdésében, hanem a felelősség, amelynek rendszerint — bár nein mindig — előfeltétele á vétkesség. A büntetőjogi felelősségnek is