Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 8-9. szám - Házassági jogi tanulmányok. Az eljegyzés
HÁZASSÁGI .IOGI TANULMÁNYOK 319 jesítésének a bírói kikényszerítlhetöségét kirekeszti. A kirekesztő szabály erejét pedig meg emeli az a másik, amely szerint bármely teljesítés kikötése arra az esetre, ha a jegyesek a házasságot meg nem kötnék, semmis 2. §. Az utóbbi szabály az előbbit megvilágítja. Ugyanis nem vehetünk fel naturális kötelmet sem a házasság megkötésére ott. ahol a törvény az ily kötelem biztosítását semmisség terhével tiltja. És hogy a gyakorlat ezt szintén így érti, folyik annak abból az irányzatából, amely az ily kikötések semmisségét a házasság megkötésére irányuló akarat korlátlan szabadságából vezeti le és amely a házasság meg nem kötésének az esetére a jegyesnek biztosított tartási összeg kötelezését is semmisnek tekinti (K. 1923/1921. Sz. 19.). A ht. 1. tj-ában foglaltak nem zárják ugyan ki a jegyesség jogviszonyának a lennál'ására, vagy fenn nem állására vonatkozó bírói megállapítás lehetőségét. Természetes azonban, hogy az c- fölött döntő bíróságnak a PP 130. §-a értelmében, — esetleg hivatalból is — a per érdemének elbírálásánál vizsgálnia kell, vájjon az ily megállapításra a felperes jogállapotának a biztosítására az alperessel szemben szükség van-e? A ht. 1. és 3. §§-ainak az összevetéséből magánjogunk fennálló jogszabályául kell állítanunk, hogy az eljegyzésből nem fakad kötelesség és pedig magánjogi szemszögből sem bíróilag kikényszeríthető, sem pedig pusztán ennél gyengébb natúr ál i s kötelezettség sem arra, hogy a jegyes a másik jegyessel a házasságot megkösse. Ha pedig magánjogunk az erre irányuló teljes erejű, avagy az ily naturális kötelezettséget nem ismeri el, akkor ennek a nem létező kötelemnek a megszegése is ki van zárva és analógia útján abból eredő a ht.-ben kifejezetten el nem ismert vagyoni, avagy nem vagyoni kártérítés sem fakasztható. Hazai magánjogunk mai forrásai nyomán tehát azt a felfogást, amely hangoztatja, hogy az angol breach of promise tételeit mi is ismerjük el és már a házassági ígéret be nem tartását is oly személyjogi sérelemnek minősítsük, amely az ezáltal okozott nem vagyoni kár megtérítésére jogosít, a ht. szellemével és annak a 3. §-ába foglalt kártérítést korlátozó jogszabályaival ellentétesnek kell tartanunk. Bírói gyakorlatunkban akadunk ugyan oly döntésre, amely a menyasszonynak a jogos ok nélküli visszalépés által okozott súlyos kedélybántalomért elégtételt ítélt (K. 85/1920. M. XIII. 81. sz.) De ezt megelőzőleg is (K. 4208/1908, K. 3830/1915. M. X. 48.) és különösen ezt követőleg, és pedig egyszerű döntésekben (K. 5414/1929. J. H. IV. évi. 904. sz.) épúgy mint a 157. és a 725. sz. elvi határozatban elvi éllel állandóan hangoztatja K. hogy a bt. 3. §-át meghaladó kártérítés — amiből folyik, hogy az ily nem vagyoni kártérítés is — csakis a visszalépéssel kapcsolatos egyéb jogellenes cselekmény alapján ítélhető meg. Ily egyéb külön cselekménynek tekinti gyakorlatunk: a menyasszony apjának a szokásost messze meghaladó ellátási költekezésre való rábírását (K. 2950/1921. Sz. 20.). a jogi tanulmányokra szükséges kiadások előlegezésének a kieszközlését (K. 5189/1930. JHu V. 81.), a menyasszony rábírását arra, hogy addigi keresetével felhagyjon (K. 2950/1921. Sz. 19., K. 4067/1927—725. EH.). A visszalépéssel kapcsolatos külön cselekmény-okozta vagyoni kár az általános magánjog szabályai szerint, tehát körülmények kö-