Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 229 íablai vagy kúriai jogvédő cím után, de ezzel sem tartalma, de merem mondani kenyere sem lesz több az ügyvédnek. A bifurkáció behozható és tartható történelmi fejlődés alapján és annak eredményéül. Nálunk ahhoz, hogy a bifurkáció létesülhessen, gyökeres átszervezéssel talán teremthető egy egészségesebb helyzet, ennek azonban előfeltétele volna az, hogy egész közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszerünk alapjában és alulról kezdve szerveztessék át. A tetőnél nem lehet az új építkezést kezdeni. De hogy ezek a másutt is történelmi ügyvédi kari fejlődések és rendszerek sem csalhatatlan és biztos kenyérigazságok, hanem sokszor csak lidércfények, példázza ezt az itt legtöbbször említett angol barrister intézmény. A képzeletben az ideálja ez. az általában jól szituált ügyvédnek és mégis, aki figyeli az egyetemes ügyvédi történelmet, olvashatja, hogy 1891-ben Londonban a birodalomnak talán 100-ig sem haladó barristerei közül egy meghalt -— éhen. (Králik: „A magyar ügyvédség" 1903. L kötet 273 lap.) Felvetődött a jogi oktatás reformjának a kérdése is. Engedelmet kérek, de ez nem ügyvédi kérdés. Ez éppen úgy kérdése a bíróságnak, mint a közigazgatásnak is, mint az ügyvédségnek. Elemi követés, — és ennek meg is felelnek az egyetemi tanár urak — hogy megtanítsák a jogot és aki bizonyítványt kap erről, hogy megfelel, az valóban tudja is a jogot. A hiba nem is itt van. Hogy az ügyvédi pálya zsúfolt, annak más vizsgák hiánya az oka. Nem az ügyvédi vizsga hiánya, hanem a többi vizsga hiánya. Hiszen mgbocsáthatatlan és tekíntélysértő hiány volt már az is, hogy évtizedekig az ügyvédi kvalifikáció magasabb volt, mint a bírói. Pedig, ha csakugyan a vizsga volna a „szűrő", akkor kétségtelen, — csak felteszem, — az élet tényleg mást igazolt — hogy gyengébb elem került a bírói pályára. De amit itt feltevésként sem engedtem meg, azt határozott biztonsággal állítom a közigazgatási jogszolgáltatás terén. A nepotizmusnak a melegágya volt a vizsgahiány. Hiába írta elő a kvalifikációs törvény (1883:1. te), hiába ígérte a szigorú és szakszerű kiképzését a közigazgatási tisztviselőknek, bátran kimondhatom: tanulmányi szempontból a selejtesebb elemek közül, nagyon siralmas és súgásokból létrejött államtudományi vizsga után töltettek be sok időn át általában a közigazgatási tiszti állások. Ahol jogászi követelés van, ott jogászi tudásnak és értelemnek teljesen és komolyan jelen kell lenni. Ahol nincs jogászi tudás és értelem, ott nincs, nem lehet ilyen állásnak helye. Méltóztassanak már most elképzelni, hogy ha ezekben a fontos — éppen olyan fontos, mint akár a bíráskodás — közigazgatási pozíciókban csakugyan a teljes jogi tudás kerül, csakugyan ez a szűrő idejében működik, akkor nem az Östör-féle 800-al vagyunk kevesebben, hanem talán lényegesen kevesebben vagyunk, és a mi így csökkent számunk révén tartalomban, súlyban nyert volna is a nemzet. Az egyik követelés tehát ma is az, hogy a kvalifikációs törvény, amelyet azóta új ígéret ismételt (1829. évi XXX. tc.) csakugyan lépjen ,.sofőrt" hatályba. Tehát a vizsgakérdés elsősorban nem az ügyvédség, helyesebben nemcsak az ügyvédség kérdése. Itt van tovább a munkaalkalmak kérdése. Ez már csakugyan minket egészen közel érintő érdemleges kérdés. És jóformán csak ez az. Ha Szladits Károly egyetemi tanár úr, aki szíve szerint közülünk való, de pozíciójánál fogva extraneus, ezelőtt 20 perccel határozottan megmondta, hogy a telekkönyvi ügyekben az ügyvédi kényszer és általában az okirati kényszer elsősorban a bírói jogszolgáltatás tehermentesítése és biztonsága érdekében csakugyan létesítendők és behozandók, akkor mi ügyvédek a nélkül, hogy önzéssel vádoltatnánk itt megint közérdekből és eszményi alapon igényelhetjük, hogy ugyanolyan elvi alapon, mint a perrendben is, ahol az ügyvédi kényszer elő van írva, csakugyan intézményesíttessenek ezek. Mert ha a kényszer ar okiratoknál és a telekkönyvnél nem volna igazolt, akkor még kevésbbé volna igazolt az a perben. Mert hiszen a perben az óvó jogtudás és lelkiismeret jelen volna. A bíró érintkezik ott a féllel. De a telekkönyvi ügyekben és a jogügyleteknél vagy az ügyvéd az, aki erre hivatásánál a szakszerű képzettsége alapján is jogosult, vagy senki más. Minden jogügylet, mely nem jogtudó kézen megy keresztül, különösen a mai komplikált, a jogszabályalkotásban túlhajtó rendszer mellett, kockázatot, veszélyt jelent az állampolgár terhére.