Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

230 A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. Vagy ha nem az, akkor ne neveljen az állam ügyvédet, ne adjon neki hosszúhosszú és költséges előképzettség alapján külön jogállást, vagy ha ad, úgy azt tartalommal töltse is ki, hogy az is betölthesse azt a hivatását, amelyre alkotmányunk szerint rendelve van. A jegyzői kérdést röviden intézem el. Azt mondtam bevezetőül, hogy konok megátalkodottságnak látszik részünkről az, hogy ragaszkodunk az elvi állásponthoz. Pedig bizonyos körök részéről a jegyzői magánmunka kérdésében forog fenn konok megátalkodottság. Mint eszmény valóban nem igazolható ez. Hiszen egyenesen erkölcstelen állapot. Mert a közhivatalnok ugyanazoknak, akikkel szemben jurisdikciót is gyakorol, akiknek erkölcsét, vagyonát ítéli meg hivatalosan, ugyanazoknak magánmunka címén pénzért dolgozik. Nem független sem felfelé, sem lefelé. Ez az állapot igazán bántó anakronizmus. Elégedjék meg a jegyzői kar azzal, amihez szívünk szerint hozzájárulunk, hogy a legnemesebb, a legmélyebb gondolkozású magyar író: báró Eötvös József a „Falu jegyzőjé"-ben font fejük fölé — igazán nem a magánmunkáért — méltó babért. De ne igyekezzenek, ne törekedjenek, ne ragaszkodjanak ahhoz a kenyérhez, amelyet a ma már a csak nem is kétesértékű indokolás tart illetéktelenül nálunk. De e mulasztással türt állapot mellett nézzük hát a törvényhozási intézkedéseket. Hiszen hallunk szavakat, szép ígéreteket, de ami eddig történt 1920 óta, az mind az ügyvédi kar ellen történt. Talán egyetlen egyet kivéve, amelyet minden ügyvéd a leghatározottabban megtagad és megváltoztatni akar. Az a szégyenletes állapot ez, hogy odadobott morzsaként, alamizsnaképpen bekapcsolta az ügyvédi kart újra az elavult, a megbukott házasságvédői intézménynek igazán korszerűtlen felelevenítésével a válóperekbe. Minden jogászi feladat nélkül és a peresfelek indokolatlan megterhelésével csak azért a 20 pengőért. Erre mi nem reflektáltunk, ezt vissza is utasítjuk. Reklamáljuk azonban ugyanazon törvény alapján a másik bántó sérelmet, amely a válóperes ügyfelet újabb indokolatlan megterhelésével közjegyzőhöz kényszeríti, hogy az ügyvédi meghatalmazást aláírja. Ez arculcsapása az ügyvédi tekintélynek annál is inkább, mert, aki a gyakorlati életet ismeri, tudja, hogy a jegyzői meghatalmazás az esetek nagyrészében úgy történik, hogy az ügyvéd megy a közjegyzőhöz igazolni az ügyfél személyazonosságát és ;gy hitelesítik aztán annak aláírását is. A törvényhozási intézkedések között ott volt például a földreform is. Nagy horderejű kérdés, melyet az ügyvédség, hibásan inaugurált rendszere miatt, elvi alapon támadott. Ebben az elhatározó fontosságú kérdésben, amelyben úgyszólván a nemzet gazdasági sorsa is fordult, elzárta az ügyvédet az érvényesülés elől. Külön § volt például arra, hogy az ügyvéd nem tekintheti meg az iratokat olyan ügyben, ahol egzisztenciák sorsa volt kockán. És az ügyvéd csak kegyként tekinthette azokat meg, míg aztán a gyakorlat az élet nyomása alatt túl nem nézett az okszerűtlen tilalmon. Hallottuk, éreztették velünk, hogy az ügyvédi közreműködés ezekben az ügyekben merőben felesleges. Itt van most a Te. (1930: XXXIV. tc.) a perrendet egyszerűsítő reformok, amelyekben szinte romokban hever és sikkad el a szóbeliség és közvetlenség elve, az ügyvédség egyéni érvényesülése és némileg talán a kereseti lehetősége is, — de ezekkel együtt sokszor maga az anyagi igazság szabad érvényesülése is. De, ha már a „Te"-nél tartunk, — legyünk igazságosak. Ez csakugyan adott mégis egy üdvös kedvezést az ügyvédi karnak. Végre módot adott intézményesen arra, hogy a 142. §-ának rendelkezése szerint maga az ügyvédi kar a köznek és az ügyfeleknek megterhelése nélkül ügyforgalma arányában tehát viszonylag a legigazságosabb módon a saját meghatalmazása bélyegének pótlékolásával segítse a hozzávető számítás szerint évi 60—100,000 pengővel saját nyugdíjintézetét. Nem a megélhetésnek, inkább csak a sírbeli pihenésnek a nyugalmát adta talán volna meg így a törvény az ügyvédnek azon elgondolással, hogy hátramaradottal a proletáriátusban nem növelik majd a köznek anyagi és erkölcsi terhét. Meg is köszöntük a kegyet, amely nem segélyt adott ebben, hanem csak az önsegélyre nyújtott módot. És közel három éve ez a törvényhely, élő szabályban holt betűk — végrehajtatlan. Ehhez az önmagában "beszédes jellemző tényhez, felesleges egy szót is fűznöm.