Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 227 is nagyon megpróbáló gazdasági válságot is. Ilyen körülmények között lerőgzödni a karnak is tagadhatatlanul nyomorúságos helyzetéhez és ilyen hatások alatt letérni az elvek útjáról, — ha szabad sértés nélkül a numerus clausus belső híveível szemben ezt a kifejezést használnom — kishitűség és rövidlátás. A magam részéről úgy érzem, hogy nem volnék ügyvéd, ha a magunk nyomorúságából is nem tudnék kiemelkedni az egyetemes szempontok szintjére és nem nézném az ügyvéden keresztül és az ügyvéd szemén át most is az egyetemes nemzeti érdeket. Ha az elvek és eszmények szolgálatát az ügyvéd elvetette magától, megszűnt nemzeti érték lenni. Aki pedig elvi és eszményi magaslaton van, be kell, hogy lássa, hogy nem mi, de az egész nemzet van keserves helyzetben, hisz ma már a legparancsolóbb érdek, a tisztviselői karnak az illő tisztességes ellátása is kockán van. Mikor egy nemzet odáig jut, hogy a nemzet erkölcsi érdekei integritásának ezt a legnagyobb garanciáját, ha nem is elejteni, de csökkenteni kénytelen, akkor minden magyarnak, aki érzi a maga történelmi feladatát az egyetem kebelében, fel kell ismernie és méltányolnia kell a kivételes helyzetet és a maga keserves, de a legnagyobbhoz képest mégis csak kicsi bajaival el kell, hogy némuljon. Az a kérdés, amelyik most vita tárgya, nem mai keletű. Igen helyesen utalt erre az előbb Kovácsy Dénes barátom. Hiszen talán legélénkebben viharzott az az 1901-ben tartott országos ügyvédgyűlésenj Ha őszinték vagyunk, úgy beismerhetjük, hogy újat alig is tudunk mondani. Akkor nyilatkozott meg a mi prófétalelkü, azonban bizonyos elvi és eszményi kérdésekben, így pl. az esküdtszék kérdésében is — ha szabad emlékével szemben is ezt a szót használnom — megátalkodott vezéregyéniségünk Pollák Illés. Talán legtündöklőbb megnyilatkozása volt ez a szereplése, de ezen az egy ponton ő, aki egyébként messze kimagaslott a jeles ügyvédi színvonal átlagából, nem volt igazán ügyvédi. Igen találó szóval, ebben a magas színvonalú vitában is színes ötletet jelentő két szóval jellemezte ő az ügyvédség mai rendszerét, értve alatta az akkori 1901-est, de érthette volna az 1874-est is, és akár a mait is. Azt mondta, — inkább a bifurkáció érdekében szólva — hogy az ügyvédség mai rendszere: „szabadság — a koplalásra". Erre egyetlen szó hangsúlyozásával felelek: igaz, de — szabadság! Én a kötött jóllakást nem cserélem fel a szabad koplalással. A szabadságnak nincs határa, de a kötöttségnek sincs! Élő, most vívódó példára mutatok. Méltóztassanak nekem megmondani, hogy akkor, amikor egy nagy történelmi hivatású, az elméleti ludás, az ideálok, eszmények termelésében egyik legnagyobb nemzet, amely nemzettől pedig mi tagadhatatlanul sokat tanultunk és vettünk át. ma már odajutott, hogy azt hiszem senki sincs, aki ezután azt ne mondaná, hogy nagyon megválogatnám a jövőben, hogy átveszek-e tőle valami ideát, — mondom: mikor ilyen nagy a történelmi fejlődésében a mienkével kétségtelenül összemérhető nemzet, az eszmék és elvek útján ilyen eltévelyedésekbe sodortatik, és amikor csakugyan nemcsak ottan heveny formában, de az egész világon is az eszmények és elvek válsága van: ugyan mi történnék végül is azzal a javaslattal, amely nálunk a numerus clausus érdekében szűrődnék le? Mi történnék a mi bárki által méltán-méltatlanul értékelt törvényhozásunkban is? Ki az, aki megtudja mondani, hogy az igaztalan ügyvédellenes hangulat korában, mely nem a kliensek sorából, hanem felelős parlamenti ténvezők ajkairól eredt alaptalanul és meggondolatlanul a szélnek, hova lyukadna ki ez a javaslat, és mit hozna végeredményben az ügyvédi karra? Ha tehát azt mondom, hogy a szabadságnak nincs határa, aggodalommal mondhatom azt is, hogy viszont a megkötöttségnek sincs határa. Ki vállalhatja a felelősséget ma az elvek és eszmények válsága idején, amely alól nemzetünk sem kivétel, bár már örvendetesen kibontakozott egy előző átmeneti időszak súlyos zavaraiból? A mai idők nálunk sem alkalmasak még arra. hogy ezt a nagy problémát kellő tapintattal és megnyugtató eredménnvel oldjuk meg azok számára is, akik a numerus clausus hívei. Én bizonyosra veszem, hogy az ily irányban meginduló tárgyalások során, ahogy őt ismerem, éppen Kovácsy Dénes barátom volna az elsők között, aki mellével csinálna frontot a kialakuló különböző nézeteknek, amint örömmel állapítom meg, hogv ma a három év előtti merev álláspontjából is nagyon sokat engedett már. Ha semmi más nem