Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 223 parancsa egyszerre 4000 harcos magyar ügyvéd elnémításával biztosította a Bach-korszak és idegen funkcionáriusainak önkényuralmát. Ezek az érvek akkor volnának helytállók, ha az ügyvédi pálya elé bárki olyan korlátokat kívánna állítani, amelyek az ügyvédi hivatás gyakorlatának jelenlegi szabadságát és függetlenségét korlátoznák; ha abban a kérdésben, hogy személy szerint ki bocsáttassák ügyvédi gyakorlatra, bárki az államhatalom közvetlen vagy közvetett beleszólását kívánná biztosítani. Minthogy azonban erre a korlátozott ügyvédi létszám legerélyesebb módozatainak javaslói sem gondolnak és úgy arról beszélni, hogy a korlátozott ügyvédi létszám rendszere a hivatásbeli függetlenség sérelmét jelenti, hogy ez a polgári szabadságjogok védelmének képtelenségi állapotába helyezné az ügyvédi kart, komolyan valóban nem lehet. Vannak olyanok is, kiknek a mai szervezet változatlan fenntartása mellett kifejtett érvelése mögött, egy nyíltan ki nem fejezett aggodalom húzódik meg, hogy ha a mai helyzettel szemben a zártszámú rendszer felé történnék bármiféle elhajlás, úgy azt további lépések követhetik, még pedig olyanok, amelyek a felveendő ügyvédségnek felekezeti szempontból való megkülönböztetésére vezethetnek. Ezzel szemben úgy vélem, nyugodtan megállapíthatjuk hogy alkotmányos magyar kormányzat, legyen az bármilyen világnézetű, soha ilyen különböztetést nem tehet, és ha tenne, bizonyosan szemben találná magát a jogegyenlőség eszméjének alapján álló magyar ügvvédség egységfrontjával. A szabad ügyvédség gondolatával ezek szerint az a törekvés, amely a korlátozott ügyvédi létszámnak rendszerint a kari autonómia tökéletes megóvása és fenntartása mellett kívánja megvalósítani, nem ellenkezik, mert az a körülmény, hogy valaki később lehet gyakorló ügyvéd, de egyébként hivatását a meglevő jogok és kötelességek teljességével gyakorolhatja, semmilyen irányú hivatásbeli szabadságot, vagy függetlenséget nem sért. Ha ezek után mégis azt a meggyőjődésemet kell kifejeznem, hogy a létszámkorlátozás rendszere az eddig javasolt egyik módon sem vihető célszerűen keresztül, úgy annak abban van az oka, hogy Teller Miksa előadó barátom, a létszámkorlátozás rendszere ellen felhozott két fő argumentumát magam is helyesnek ítélem. Ö ugyanis egyebek között azzal is érvelt, hogy a létszámkorlátozás javasolt rendszerei, az ügyvédség mai munkaterületein különben is erős pusztítást végző zugírászatot indítanák lendületes fejlődésnek, és arra is utal, hogy a döntésnél a mai változott viszonyokat és ezek által felidézett jogász elhelyezkedési nehézségeket és hatásaikat sem szabad szem elől téveszteni. Ezek az érvek helyesnek látszanak, ha megvizsgálásuk után a létszámkorlátozás teljes elejtésére nem is vezetnek* Az ügyvédi vizsgálóbizottság elmúlt évi jelentéseiből vett adatokból tudjuk ugyanis, hogy az utolsó három évben évente átlag 280-an nyertek ügyvédi oklevelet. Ezen átlagszámnak a közeljövőben való apadására kilátás nincs. Sőt azzal kell számolnunk, hogy a következő öt évben évente legalább 300-an fognak oklevélhez jutni. A képesített jelölteknek mintegy 60°/o-a eddig is ügyvédi pályán keresett elhelyezkedést. Minthogy pedig a bírói pálya sorompói a diplomás jogászifjúság előtt el vannak zárva, amennyiben az 1932. év végét megelőző másfél év alatt egyetlen joggyakornoki kinevezés nem történt, azzal is számolni kell, hogy az elkövetkező években a 300 képesített közül legalább 250-et az ügyvédi karnak kell magába fogadnia. Ebből következik, hogy oly esetben, ha az ügyvédi létszámkorlátozást akár — akként visszük keresztül, hogy a felvételt öt évig szüneteltetjük, akár úgy, hogy évente csupán 40—50-et, vagy még kevesebbet veszünk fel, ez azt eredményezné, hogy öt év elteltével legalább ezer elhelyezetlen okleveles ügyvéd ökle döngetné az elhelyezkedési lehetőségek kapuit, éspedig előreláthatóan eredménytelenül. A képesítettek ama tömegei tehát, akik sem a kereskedelmi vállalkozásnál befogadásra nem találtak, az életfenntartás ösztöne ellenállhatatlanul a területeket és a zugirászoknak egy kvalifikált, kari fegyelmi és erkölcsi szemzugírászat felé terelné, ellepnék az ügyvédi képviselethez nem kötött munkapontok által nem kötött testületét alkotnák, akikkel szemben hiába volna minden fegyelmi védekezés.