Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 201 Mi ügyvédek, különösen híresek voltunk arról a büszkélkedésünkről, hogyha bármilyen kérdést taglaljunk, akkor azokat a gondolatokat először mindig a közérdek rostáján engedjük át. Hogyha a közérdek csak a legkisebb vonatkozásban ellene szólott annak, hogy megvalósítsunk egy-egy nekünk talán hasznosnak látszó gondolatot, azt mindig elvetettük. Hogyha az állam a köztisztviselői pályán részben állások megszüntetésével, részben azok betölté­sének a késedelmével lezárja az utakat a fiatalság előtt és ezt a végszükség szempontja indokolja, úgy ezt tudomásul kell vennünk, mert hiszen az állam­nak a léte forog kérdésben. Azonban áttörni az elvet, hogy a szabadpályákon is ugyanezt a rendszert követni szabad legyen, bármely hivatásnál, nem tar­tom megengedhetőnek a nemzet egyetemes érdekei szempontjából. Jól mondta Pap József őméltósága, hogy az ügyvédek után jönnek az orvosok, mérnökök és legyen szabad utalnom arra, hogy Debrecenben nemré­gen egy figyelmeztetés jelent meg a kereskedelmi és ipari körök részéről a szülőkhöz, hogy ne adják ipari és kereskedelmi pályákra gyermekeiket, mert hiszen természetesen felveszik őket, de megélni nem tudnak ottan. Hát hol van ennek a vége? Hát élhet a nemzet, élhet az a hivatás csak egy percig is, amelyik elzárja az utat a fiatalsága elől? Ha lezárjuk egy folyamnak a zsilip­jeit keresztgátakkal, kettős veszély fenyeget. Először elsekélyesedik, elpos­ványosodik a zsilipeken innen a folyam, de a zsilipeken túl a zsilipek által visszatartott víz árja egyre csak nő, dagad, és vagy áttöri a zsilipeket, vagy elárasztja vetéseinket. Nem rosszindulatból, hiszen a mi fiatalságunknál jobb, becsületesebb, nélkülöznitudóbb, szerényebb alig van más nemzet fiatalsága között. Hiszen csak nézzünk szét. Nem is kell messze mennünk, akkor is csak azt kell mondanunk, hogy egy természeti kényszerűség fogja előidézni azt, hogy a lelki egyensúly fel fog borulni akkor, ha a zsilipeket lezárjuk minden pályán. Az én szerény nézetem szerint egy folyamnak az áradását a hegyről lerohanó áramlatnak a levezetését okosan csak úgy vezethetjük le, ha nem keresztgátat építünk a folyamnak, hanem szélesebb medret, amelyek között lassan levezethetjük az áradatot. És még azt is meg merem mondani, hogy az ügyvédi túlzsúfoltságot mi egy kicsit túlértékeljük. Egy furcsa jelenségre hívom fel a figyelmet. A közjegyzői pályán nume­rus clausus van, és mégis mit látunk? A közjegyzők elhurcolkodnak kis két­három szobás lakásokba, elbocsátják a cselédeiket, bejárónőt vesznek és kosz­tot hordatnak Debrecenben. Hát kérdem, ott valami nagyon szabad a pálya? Vájjon nem kedvezésekben részesültek-e a közjegyzők és az óvások mellett megkapták a hagyatékok intézését és még más előnyöket is. Hát nem kell rájönni arra, hogy nem kizárólag a túlzsúfoltságon nyugszik a súly akkor, amikor a mai helyzetünket meg kell vizsgálnunk, A meder kiszélesítését és a folyam akadálytalan sima levezetését én ket­tős módon látnám megvalósíthatónak. Az egyik feltétlenül az, és ha nem aka­runk hipokriták lenni, igazat kell adnunk Mendelényi őméltóságának, gondos­kodni kell arról, hogy karunknak csak egy hányada az, amely méltó ennek a hivatásnak a betöltésére. Csak kárt okozna nekünk, ha ezt nem koncedál­nók, s ez gondolkodásra késztet. Belső szelekciót kell végeznünk egyfelől statikai alapon a mai helyzetben, és szelekciót kell végezni a szukkreszcencia tekintetében is. Azonban ne zavarjuk össze a fogalmakat. Ezt nem a zárt­számnak bármely formájával akarjuk .elérni, hanem csakis a kar van hivatva annak megállapítására, hogy mindenkor csakis olyanok maradhassanak az ügyvédi gyakorlás gyakorlásában, akik azzal a lelki emelkedettséggel rendel­keznek, ami a mi hivatásunknak conditio sinequanon-\a. elengedhetetlen feltétele. Ennek a kiválasztásnak Zsitvay őexcellenciája is kifejezést adott és tö­kéletesen egy a felfogásunk abban, hogy ennek a kiválasztásnak az ügyvéd­nevelésnél kell megnyilvánulnia. Túlnagy súly van helyezve mindig arra,, hogy ki az, aki kitüntetéssel vizsgázott. Méltóztassanak elhinni, hogy az élet akár­hányszor rácáfol ennek az elvnek a helyességére. Nálunk a nagy tudás mel­lett meg kell követelnünk az erkölcsi integritást is, és továbbmegyek, ezalatt nemcsak azt értem, hogy az illető ne lopjon, ne sikasszon, hanem értem alatta Jogállam XXXII. évf. 4-6. füzet. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom