Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A magánjogi törvénykönyv javaslatának felszívódása a bírói gyakorlatba

A MAGÁNJOGI TÖRVÉNYKÖNYV 159 Nem kiván üzletszerű vagy huzamos készletben tartást. A P. III. 1050/1931. sz. ellenben „ezen anyagoknak az 531. E. H.-ban említett készletben tartása az üzletszerűen, vagy más célból ugyan, de mindenesetre huzamosabb időn át való őrzést és elraktározást feltételez." A konkrét esetben méltányossági alapon mégis megítélt a vétlen kártétel általános szabálya szerint kártérítést. Befejezésül még néhány örökjogi példa. A Grill-féle törvénytár örökjogi kötete szerint új szabályt tartalmaz az 1775. §. 2. tétele: „az öröklési jogról való lemondás nem terjed ki arra, amivel a lemondó hányada másoknak a lemondás után beállott kisesése folytán növekszik." Ezt szivta fel szószerint a P. I. 1963/1928., indokolván azzal: „Azt kell vélelmezni, hogy a lemondás a kielégítéskor számba vett, de később kiesett örököstárs jutalékára nem vonatkozott." Állandó gyakorlat (így pl. P. I. 7187/1927. 1321/1929.): „Az ági vagyon a szerzeményből nem térítendő meg, ha az ági vagyon elpusztult (megsemmisült), azt elajándékozták vagy eltékozolták. Az 1806. §. csak elpusztulás, elvonás vagy egyébként megtérítésnélküli veszendőbe menésről beszél. A P. 1.2042 1932. a közelmúlt eseményeit tekintve kissé kifogásolhatóan értelmezi ezt a szabályt: „Az örökhagyó ági vagyona nem értékpapírokból, hanem ingatlanokból állott. Maguk az ingatlanok nem semmisültek meg, hanem csak az örökhagyó által eladott ági ingatlanok vételárából vett értékpapírok vesztették értéküket. Az ági ingatlanok vételárával folytatott gazdálkodás kedvező vagy kedvezőtlen eredménye az ági vagyon mennyiségén és értékén nem változtatott." Gyakorlatunk szerint még mindig áll az a szabály, hogy az örökhagyótól különváltan élő feleséget csak az esetben illeti meg özvegyi jog, ha az özvegy bizonyítja, hogy a különválás nem az ő hibájából történt, hanem az örökhagyó adott rá okot. (így pl. a P. I. 1584/1928.) Nem akceptálta tehát a gyakorlat az 1823. §-t, amely szerint a férjétől halálakor különváltan élő özvegy csak akkor lesz méltatlanná az özvegyi jogra, ha az özvegy oly magaviseletet tanúsít, amely miatt eltartást sem követelhetne férjétől. A bizonyítási teher tehát a méltatlanságot érvényesítő örökösre hárul, szemben a jelenlegi jogunkkal. így természetesen a gyakorlatunk nem recipiálta az 1817. §. 2. bekezdésében foglalt lényegében ideiglenes intézkedést sem, amely szerint az özvegyi jog végleges rendezéséig az ily özvegynek a megszorított özvegyi jognak megfelelő illő tartás kiszolgáltatandó. Gyakorlatunk túlmegy a 2019. §-on, amely szabályozza a kötelesrész kiszámításánál az ingyenes juttatás számbavételét. Bírói határozataink ezen felül továbbra is fenntartják a családon belül történt vagyonátruházás esetén az ingyenesség vélelmét: a családbeliek javára történt vagyonátruházást a kötelesrészre jogosultakkal szemben csak annyiban lehet visszterheseknek tekinteni, amennyiben azok, akikre az örökhagyó vagyonát átruházta, kimutatják, hogy az ellenértéket valóságban szolgáltatták és volt miből szolgáltatniok. Az egyes határozatok (pl. P. I. 7426/1930., 1977/1929. stb.) a részletekbe menően a bizonyítás terhét még súlyosbítják. Talán túl sok esetet soroltam fel és még sem elegendőt. Talán eltévedtem a kazuisztika dzsungeljében és nem nyújtottam áttekinthető, rendszeres képet. Mindez nem is volt célkitűzésem. Példáimat szándékosan, nem a célzatosság reflektorfényével megvilágítva foglaltam össze rendszerbe. Sőt lehetőleg minden rendszert mellőztem. Kritikát is alig gyakoroltam. Csak példákkal óhajtottam igazolni azt, hogy miként a magánjogi kodifikáció korábbi termékei, az MTK. javaslata sem maradhatott nyom nélkül a joggyakorlat kifejlődésére. Láttuk, hogy van eset, amikor kifejezett hivatkozás történik a Javaslatra. Igen gyakori az eset, amikor a régebbi joggyakorlatot kodifikáló Javaslat szövegét változatlan szövegezésében szívta fel az újabb döntés. A terminológia is sokszor felszívódott már, bár még sok kívánnivalót enged. Azt is mondhatjuk azonban, hogy a nemalkalmazás is reagálás a javaslatra. Áll ez a Javaslat terminológiájára, de érdemére is. Konklúzióink: 1) Tudatosabban kell belevinni a jogéletbe a javaslat szövegét. Tudatosabban kell annak alkalmazhatóságát kipróbálni. Az igazságszolgáltatásban, a törvénykezésben nem lehet szó kísérletezésről. A törvénykezésnek nem ez a célja, hanem a konkrét jogvita eldöntése. Azonban az ügyvédnek valamely jogkérdés