Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

IRODALOM. 355 Dr. Pethö Tibor Jár. törvényszéki bíró: Az 1932. évi VI. t. c. az uzsoráról. Tébe könyvtár, 71. sz. — Szerző neve a jogi iroda­lomban jól ismert. Több gyakorlati munkája jelent meg, melyek köz­kézen forognak. Ebben a munkájában az új törvényt a gyakorlat számára magyarázza; így müve főleg a gyakorlati jogászt, bírót, ügyészt és ügyvédet érdekli, de aki a témával elméletileg fog foglalkozni, az is sok becsest és érdekeset talált Dr. Pethő könyvében. A törvény ellentétben a régivel, az uzsorának és kizsákmányolásnak főleg magán­jogi következményeit szabályozza s így szerző is inkább a magán­jogi kérdéseket tárgyaló törvényszöveg magyarázatával foglalkozik. Szerző figyelemmel volt a törvénynek a képviselőházban és a fő­rendiházban való tárgyalására és feldolgozta a javaslat képviselőházi előadójának, a mostani kereskedelemügyi miniszternek, dr. Fabinyi Tihamérnak, valamint Magyar István koronaügyésznek a főrendiház­ban tartott előadói fejtegetéseit, amelyek a törvény értelmezése szem­pontjából sokszor megfelelő támpontot nyújtanak. A könyv ára 2 P. * BaumbacJi: Handelsgesetzbuch. (Liebmann. Berlin. 1932.) Szer­zőnek, mint a versenyjog és a polgári per^s eljárás kiváló művelő­jének munkáit e hasábokon már többször ismertettük.*) Ez alkalommal az u. n. „Kurzkommentar" sorozatban megjelent és a német kereske­delmi törvényt valamint az ezzel kapcsolatos jogszabályokat tárgyaló, magyarázó munkájára hívjuk fel a figyelmet. E kötet nem csupán a német hiteljognak, hanem az egyes törvényekhez fűzött magyarázat és joggyakorlat-hivatkozás segítségével a gazdasági életnek is hü tükrét adja. A kitűnő anyagbeosztás mellett szerző kiváló tulajdon­sága a szabatosság és rövidség. Különös érdeklődésre tarthat számot a német részvényjognak feldolgozása, amely még az ez év második felében keletkezett joganyagot is felöleli. Figyelemmel volt a szerző arra is, hogy ott ahol szerves összefüggés megkívánja a német pol­gári törvénykönyv rendelkezéseit is ismertesse. Mindez azonban nem megy a világosság rovására és az olvasó soha sem jut a kommentárok által gyakran felállított útvesztőbe, amelyben az idézetek és döntések tömegében a fától nem látja az erdőt. A munka mintaszerű nyomdai kiállítása a gyors eligazodás lehetőségét és így a hasznavehetöséget fo­kozottan juttatja érvényre. A német gazdasági jog minden kutatója szívesen fogja a könyvet forgatni. Dr. Auer György. * * L. f. évi 5. számban a „Wett bewerbsrecht" c. munka ismertetését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom