Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

JOGGYAKORLAT. 339 is, amelyek emberi gonoszságnak, elvetemültségnek és aljasságnak eredményei, pusztán azon az alapon, mert dühben, tehát erős felindulásban fogantattak és hajtattak végre, enyhébb megítélésre tarthassanak számot a hivatkozott törvényhely alapján, akárcsak amazok, amelyek elnézhető emberi gyarlóságok, véletletlen helyzetek, kedvezőtlen lelki és idegrendszerbeli adottságok, vagy épenséggel nemes felbuzdulások okozta erős kedélyhullámzásnak a szüleményei. De ugyanígy ellenkeznék az igazság követelményeivel az is, hogy az a tett, amelynél már az erős felindulást kiváltó inger is a tettes önön hibájára vagy jogtalan magatartására vezethető vissza, hasonlóképen nagyobb elnézést, vagy kedvezőbb megítélést igényelhessen. Épen ezért abban a kérdésben, van-e büntetőjogilag számbavehető erős felindulás, nemcsakhogy nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni, hanem ellenkezőleg beható vizsgálat és mérlegelés tárgyává kell tenni, miből, milyen természetű ingerek hatása alatt keletkezett az, mert csak a jogilag igazolható és erkölcsileg — legalább bizonyos fokig — menthető felindulás részesülhet abban a kiváltságban, hogy a Btk. 281. §-ának első bekezdése szerint a tett enyhébb megítélésére alapul szolgálhasson. A kir. Kúria szerint az erős felindulás minemüségét és keletkezési okát teljesen figyelmen kívül hagyó állásfoglalás — bármennyire összhangban áll is a lélektan szabályaival — mégsem vihető keresztül merev következetességgel a tett büntetőjogi értékelésénél. Nem állapította meg ennélfogva a Kúria az erősen felindulásban való elkövetést, amidőn a felindulást az váltotta ki, hogy sértett a tettes által elkövetett sértést viszonozva, utóbbit a földre lökte. 1932. VI. 8. B. 862/932. 447 §. Fog oly szöktetés befejezett bűntetténél a tényálladék teljességéhez csupán a szökés elősegítőjének és a fogolynak akarat egysége és egymást kiegészítő tevékenysége szükséges s amennyihen az megvan, azzal a Btk. 447. §-ában meghatározott bűntett be lett fejezve, habár a fogoly tényleg nem szökött meg. 1932. VIII. 31. B. 1871/932. B. V. 1. és 20. § egymáshoz való viszonya (tettazonosság); a vádolás értelmezése. Abban az esetben, ha maga az a tény a vitás, hogy a vádolás hatóság előtt, illetve a hatóság előtt vádolás történt-e, lehetséges, hogy az elsőfokú bíróság akkor, ha a hatóság előtti vádolás esetét fennforogni nem látja, áttérjen a hatóság előtti rágalmazásról a közönséges rágalmazásra, de csak úgy, ha még lehetőség van arra, illetve módot nyújt arra, hogy a Bv-nek a valóság bizonyítására vonatkozó — a Bv. 20. §-a címén folyó eljárásban nem alkalmazott s nem is alkalmazható — rendelkezései érvényesülhessenek, illetve a vádlott az ezekben biztosított jogaival élhessen. A jogegységi tanács már korábban is (B. 4375/930. I. E.)