Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám

AZ ORSZÁGOS BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET. 293 sületünk tagjai ezt az oktató, felvilágosító szerepet betölthessék, az elsősorban a napisajtó magatartásától függ. Bizonyára könynyebb és hálásabb dolog az olvasó közönség- szenzációéhségét kielégíteni, mint ezt a tanító hivatást teljesíteni. Tudjuk, hogy egy-egy valódi vagy költött jusztitzmord jobban érdekli a közönséget, mint az a sok százezer bölcsen és igazságosan megoldott pervita, melybe a bíró a tudásán felül belevitte a szívét és'lelkét is, hogy a furfang és képmutatás sürü burkolatából kihámozza embertársának veszendő igazságát. Pedig éppen ezekből a tömeges és rendkívül változatás esetekből ösmerhetné meg a polgárság az igazságszolgáltatás valódi arculatát és nem az emberi intézményeknél alig kikerülhető szórványos hibákból. Mindnyájan, akik a jogszolgáltatás nehéz mesterségét folytatjuk, sajnálattal tapasztaljuk azt is, hogy nagyközönségünk előtt a magyar jognak, különösen a polgári jognak nem csupán apró-cseprő részletei, hanem alapvető normái is ösmeretlenek, ami a sürü perlekedésnek s a jóhiszemű polgárság károsodásának egyik oka. A jognak a napi sajtó és esetleg a rádió útján való népszerűsítése természetesen nem történhetik a bírói ítéletek száraz közlésével. Ez, valamint a szakbírálat a jogi sajtó feladata. Viszont a legérdekfeszítőbb jogeset bírói eldöntése sem számíthat a nagyközönség érdeklődésére a maga szertartásos körülményességében, kínos pontosságában és különleges stílusában, amely a „tekintvék" és a „minthogyok" szerencsés megritkulása dacára sem élvezetes olvasmány a tudományos meggondolástól távolálló tömegek számára. A humornak, az ötletességnek s általában az írói készségnek kell megteremtenie az összeköttetést a napisajtó és a bírói tárgyalótermek között. A bírósági jogesetek u. is csak tetszetős irodalmi csomagolásban válhatnak keresett cikkekké a szellemi élet nagy piacán. Mindenesetre sajnálattal látom, hogy a tárgyalások áradata az életből vett száz meg száz pompás irodalmi témát hömpölyget naponként a bírósági termeken keresztül anélkül, hogy a napi sajtó elég sürün és elég mélyen merítene ebből az értékes témafolyamból, amelyet azután rövidesen végleg elnyel az irattárak homoksivatagja. Érdemes volna foglalkoznia azzal a kérdéssel, hogy a törvénykezési életben felmerülő aktuálitások számára nem lehetne-e a napilapokban egy élvezetes s amellett tanulságos magas színvonalú állandó rovatot létesíteni, amely mintegy területen kívüliséget élvezne, vagyis az illető napilap lemondana arról, hogy ezt a rovatot saját világnézeti, felekezeti vagy politikai céljai számára harci eszközül használja s ezzel, valamint általában a bírói szempontok tiszteletben tartásával lehetővé tenné, hogy ezt a rovatot esetleg ítélőbíró is vezethesse, olyan ítélőbíróí értve, akiben a jogászi és az írói képességek szerencsés harmóniában vannak.