Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 7. szám - Dr. Almási Antal: A dologi jog kézikönyve II. kötet [könyvismertetés]

DR. ALMÁSI ANTAL: A DOLOGI JOG KÉZIKÖNYVE. 243 A jelzálogjog szabályainak a magyar jog saját tengelyéből kiinduló taglalása a szerző részéről korántsem jelenti a német dogmatikai irodalom eredményeinek negligálását és így törekvését annyival is inkább helyeselni kell, mert viszont a lelzálogjogról szóló törvényünket már önmagában sem lehet a német polgári törvénykönyv szolgai utánzásának tekinteni, az életbeléptetésével kapcsolatosan kiadott rendeletek pedig az eltávolodást oly mértékben fokozták, hogy a német dogmatikusok és kommentátorok kritikátlan követelése valóban legtöbbször téves konklúziók levonására vezetne. Almási dologi jogának második kötete az első kötetnél már kitűnően bevált azt a rendszert követi, hogy a tételes jogszabályanyagot különválasztva a kötet végén közli. Ezzel a szerző elhárítja maga elől azt a nehézséget, ami annak következtében állana elő, ha fejtegetéseit törvényszövegek közlésével meg kellene szakítania. A rendszerében még az az előny is rejlik, hogy a szerző megnehezítené az egyes tételes szabályok művében való megtalálását. A legális ordo követése egy olyan egyéni utakon járó szerzőnek, mint Almási, valóban a tudományos gondolatmenetének feláldozását jelentené. Hogy a keresett törvény vagy rendeletszöveget a függelékben mégis gyorsan meg lehessen találni, arról egyfelől a kötet elején az azokban feldolgozott szabályokat tartalmazó táblázattal, másfelől a forrásokhoz készült külön mutatólap gondoskodik. A jogforrásokat tartalmazó függelékben a szerző nem törekszik arra, hogy minden dologi jogi vonatkozású törtvényt és rendeletet közöljön, de a jogszabálygyűjteménye igy is kimerítő, legalább a szorosan vett dologi jogi szabályok tekintetében. A jelzálogjogról szóló törvényen, a magánjogi törvénykönyv törvényjavaslatának a korlátolt dologi jogokra vonatkozó címén és az osztrák polgári törvénykönyv még alkalmazhatónak látszó vonatkozó rendelkezésein felül megtaláljuk itt — egyéb törvények és rendeletek közt — a kereskedelmi törvény és a végrehajtási törvény idevágó rendelkezéseit is. A szerző fejtegetéseit és ezek keretében a bírói gyakorlat eredményeinek elemzését tartalmazó rész fejezetekre tagolása a korlátolt dologi jogok numerus claususának megfelelően történt. A magánjogi törvénykönyv rendszerétől eltérés, hogy a szerző a telki terhet a zálogjogok után tárgyalja és külön fejezetet szentel az ingó jelzálogjognak. Az ingó jelzálogjog egyik eseteként tárgyalja a szerző az ipari jelzálogot. Ezt az álláspotot nem tartom egészen helytállónak és következetesnek, hiszen az ipari jelzálogjog ingatlan jelzálogjoggal terhelése nélkül nem alapítható, ha pedig a rendszerbeli elhelyezésnek az az alapját, hogy ez a jelzálogjogjog az ingatlannal tartözéki kapcsolatbau nem álló ingóságokra és az adós egyéb jogaira és minden követelésre is kiterjed, akkor ugyanígy kellene tárgyalni a bányajelzálogjogot és a vasúti- és csatornajelzálogjogot is. Az említett alakulatok különlegességeit inkább lehetne érzékeltetni azzal, ha őket az „általános jelzálogjog,, külön csoportjában tárgyalnák annak kifejezése végett, hogy a korlátolt dologi jog tárgya ilyenkor egész vagyon. Ez a megoldás egyébként beillenék a szerzőnek ama felfogásába, hogy a vagyon mint egész is lehet rendelkezés tárgya. Rendkívül érdekes és újszerű az a párhúzam, amelyet a szerző a haszonélvezet és a használat között az utóbbi szolgalom elemzése során von, ki kell emelnem továbbá a telki teher fogalmát és jellegét kutató fejtegetéseit is, amely eredményeképen a telki teher összjogát és az annak alapján érvényesíthető egyes követeléseket élesen különválasztja egymástól. Mind a gyakorlati jelentőségnél, mind a jogszabályok újdonságánál és terjedelménél fogva igen természetes, hogy a mű legjelentékenyebb részét az ingatlan jelzálogjogra vonatkozó fejtegetések foglalják el. A szerző fejtegetéseit tartalmazó 436 oldalból erre a korlátolt dologi jogra 267 oldal esik. Ebben a részben a leggyakoribbak a szerző polémikus jellegű megállapításai és azok a fejtegetései, amelyekkel a jogszabályok hiányosságaira mutat rá. Ha éppen ebben a részben hellyel-közzel találtam is olyan állásfoglalásokra, amelyekkel nem tudok egyetérteni, mindenesetre helyeselnem kell a szerzőnek azt az eljárását, hogy a jogszabályokban felfedezett hézagokat nem igyekszik a régi doktrína felfogásának megfelelően a jogrendszer abszolút teljességének fikciójából kiindulva mindenáron betölteni, hanem elismeri a hézag lehetőségét, de legtöbbnyire azt