Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 5. szám - Hazai bírói gyakorlat

JOGGYAKORLAT. 203 által külön szabályozott önálló jogorvoslati jellegére való tekin­tettel a fél minden egyes panaszát és támadását az annak alap­jául szolgáló peradatokkal együtt szabatosan előadni tartozik. E^t nem pótolhatja valamely alsóbíróságnál beadott perirat tar­talmára való hivatkozás és így az ebben foglaltak itt figyelembe nem jöhetnek)). (K. II. 1269/1929. Totth, 1930. II. 28.) A budapesti ítélőtábla hat hónap eltelte után benyújtott igazolási kérelmet nem utasított vissza, hanem azt érdemben elbírálta az alábbi indoklással: «A Pp. 452. § utolsó bekezdé­sének rendelkezése szerint a mulasztás napjától számított hat hónap eltelte után igazolást kérni többé nem lehet. Ennek a szabálynak értelme a\, hogy az igazolási véghatáridő eltelte után nincs helye igazolásnak akkor sem, ha az igazolást kérő fél a mulasztás tudomására jutásától számított 15 nap alatt adta be igazolási kérelmét. Ámde a bíróság által követett gyakorlat álláspontja szerint e szabály alól kivételi kell tenni abban az esetben, ha azt a körülményt, hogy az igazolást kérő fél a mulasztásról előbb nem tudhatott, azt az ellenfél hibája vagy a bírósági kézbesítés kése­delme idézte elő.» (Bp. T. P. VI. 6441/1929. — !930. IV. 3.) Ezt a határozatot és annak indokolását felette aggályosnak tar­tom. Az igazolás benyújtására nyitva álló hat hónap zárós, ezen túl a Pp. 452. § 3. bekezdése igazolását kategorikusan kizár s az ítélőtábla által hivatkozott gyakorlat pedig előttünk isme­retlen. A Kúria a közelmúltban nem adott helyt olyan igazolás­nak, melyhez az ellenfél is hozzájárult, — mondván •— hogy az igazolás kérdésében a törvényes rendelkezés szigorúan értelme­zendő. Úgy véljük, hogy a két határozat indokai szöges ellen­tétben vannak egymással. A végrehajtási eljárás során a Kúria állandó gyakorlata az officialitas érvényesülését fejleszti ki. így az a határozat is, mely szerint: «Ha a végrehajtás elrendelésére hivatott bíróság az előtte fekvő hivatalos adatokból kétségtelenül azt látja, hogy a végrehajtás útján behajtani célzott követelés fenn nem áll, ezt a körülményt hivatalból is figyelembe venni köteles.)) (K. Pk. V. 6513/1929. — 103o. IV. 3.) Ez az álláspont egyébként egyezik a 710. számú Polgárjogi Határozatban lefektetett állásponttal. A kényszeregyességi rendelet (1410/1926. M. E. sz. r.) 43. §-ának helyes értelmezéséből folyik a Kúria azon állan­dósult gyakorlata, mely szerint: a vagyonfelügyelő a kényszer­egyességi adós ellen elrendelt kielégítési végrehajtás megtámadá­sára jogosult.)) (K. Pk. V. 5562/1929.— 1929. XII. 17.) Ugyan­ezen határozat talán nem egészen perrendi vonatkozásban ki­mondja azt is, hogy: «a Ke. rendelei 21. §-ának ama rendel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom