Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-2. szám - Az első nyugdíjszabályzat

D\ GALLIA BÉLA. ben nincs benn s amelyre nézve kérdéses, hogy a törvényes felhatalmazás annak pótlására kiterjedt-e. A törvényes felhatalmazás ugyanis a törvény 3. §-ának 4. bekezdésén alapszik, mely szerint az 1914. évi saját vagyonhoz az arányszám megállapíthatása szempontjából hozzá kell számítani az időközi alaptőkeemelésekre teljesített befizetéseket. «Hogy a befizetéseket, a koronaérték csökkenését tekintetbe véve, mily összeggel kell a saját vagyonhoz hozzászámítani, a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.» A 4. § erre a rendeleti átszámítási módra hivatkozik. A felhatalmazás ekként tulajdonképpen csak az átszámítási kulcs megállapítására terjed ki. Vitás lehet tehát, vájjon kiterjedt-e arra is, hogy az átszámítás időpontját is meghatározza akkor, mikor ez a meghatározás a törvényben nem foglaltatik. Ez az aggály azonban nem szolgálhat megnyugtató megoldás alapjául, mert hiszen ez a kérdés minden egyes konkrét esetben külön volna vizsgálandó és az illető bíróság mindenkori véleményének volna alávetve. Mindenesetre azonban az A. R. $. §-a szerint az a tényleges helyzet, hogy az ennek alapán kiszámított nyugdíjjárandóság mindenkor alig számbavehető csekély összeg; ami bizonyára nem állhatott sem a nyugdíjszabályzatot megalkotó társaságnak, sem a vele szerződő alkalmazottaknak szándékában, de nem lehetett a törvényhozónak szándéka sem, mert hiszen a valorizációs törvény, ha a valorizációt a társaságok teljesítőképességéhez képest mérsékelte is, mégis olyan összeget kívánt az igényjogosultaknak nyújtani, amely gazdaságilag némileg számbajövő. Ha a törvénynek alkalmazása ezzel ellentétes, az élet követelményeinek meg nem felelő és a társaságok anyagi helyzete által nem indokolt eredményekre vezet: ez a legbiztosabb és legérzékenyebb mérőeszköze annak, hogy itt valami nincs rendén, itt valamiképpen segíteni kell. Ha a törvény kényszerítő parancsszavával szemben a bírói gyakorlat erőtlennek mutatkozik, akkor a törvényhozásnak feladata gondoskodni arról, hogy a törvény betűje a törvény intencióit, a törvényhozó akaratát meg ne csúfolja és ezzel a törvény tiszteletét ne csökkentse.* E cikk kinyomása után, 1929. évi január hó 24-én P. II. 2648/1928 sz. alatt a m. kir. Kúria akként itélt, hogy az 1926: XVI. tc. 4. §. j. bekezdése es a 97776/1926. P. M. sz. rendelel 5. §-a szerinti átszámításnak a beszámítható illetménynek csak a pénz értékcsökkenése óta felemelt részére «q« van helye; míg az illetménynek az 1914. évben is élvezett része békeértékűnek tekintendő, és ezért azt az átértékelés előtt nem kelt előbb aranyértékre átszámítani.