Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-2. szám - Az első nyugdíjszabályzat

] (.) D? GALLIA BÉLA. kulcsa szerint a nyugdíjjárandóságot, mint alapjárandóságot meg kell állapítani. Ennek megállapítása után keresni kell azt az értéket, amelyet ennek az alapjárandóságnak tulajdonítani lehet. Ámde a pénzromlás tíz évig tartott. Ezalatt az idő alatt a korona értéke a legkülönbözőbb módon változott, azonban a szerződő felek nem tulajdonítottak a fizetési eszközül használt és kikötött pénznek mindenkor a koronaromlásnak teljesen megfelelő értéket és nem számították azt mindig át aranykoronára; ami kifejezést nyert abban, hogy a korona vásárlóképessége eleinte nem csökkent abban a mértékben, mint amilyenben annak aranyértéke alászállott. Ez kitűnik magából a miniszteri indokolásból is, mely utal arra, hogy a vállalatok a nyugdíjak összegét önként is felemelték, bár nem a pénzromlásnak megfelelő arányban. Ugyanígy volt ez a fizetéssel is. melynek lassú emelkedése szintén nem fejezte ki az arany és a papírkorona közti valódi relációt. Kifejezést nyert ez abban is, hogy a nyugdíjba beszámítható törzsfizetés gyakran megtartotta régi papírkorona összegét vagy csak igen csekély mértékben emelkedett, míg a drágulás tulajdonképpeni ellensúlyozói a különböző drágasági pótlékok és segélyek voltak. Hosszú ideig remélték a felek a korona javulását s ezért nem is tettek végleges intézkedéseket a fizetések módosítása tekintetében. Ez a tényleges helyzet nyilvánult meg a pénzromlás tíz évének különböző időszakaiban alkotott nyugdíjszabályokban is. Eleinte semmi különbséget sem gondoltak arany és papírkorona között és nem tulajdonítottak a pénzromlásnak jelentőséget; később már észrevették, hogy a papírkorona nem azonos értékű a békebelivel, de még nem ébredtek ennek a nagy különbségnek teljes tudatára és ezért fizető, valamint vásárlóképesség tekintetében lényegesen nagyobb értéket tulajdonítottak a papírkoronának, mint amennyit az aranyban valóban ért. Még későbben már teljes tudatára jutottak a devalvációnak. Ezt a határvonalat már az 1928: XII. tc. 14. §-a és az igazságügyi és pénzügyi bizottság együttes jelentése 1923. évi július hó i-ső napjában jelölik meg, mint amely idő előtt a korona értékromlása még nem volt köztudomású és éppen ezért a törvény helyt ad a valorizációnak akkor is, ha a hitelező ezen időt megelőzőleg a fizetést jogfenntartás nélkül fel is vette. Ugyanerre az eredményre jutott a Kúria is P. 11. 1163 1927., P. II. 2267/1927. és P. II. 4746/1927. számú ítéleteiben, amelyekben azt kutatta, hogy a felek akarata a pénzromlás különböző időszakaiban az akkori papírkoronának minő értéket tulajdonított. A helyes értelmezés tehát az volna, hogy vizsgálni kellene