Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám

ESETEK AZ ANGOL ESKÜDTBÍRÁSKODÁS KÖRÉBŐL. 339 vonták s szabadulása után Sir Arthur Conan Doyle kezdemé­nyezésére indult meg az új eljárás, amelynek költségeire gyűj­tés útján adakoztak. 1928 július 20-án ült össze az új bíróság a Lord Justice­General (Lord Clyde) elnöklete és négy más lord részvétele mellett és megsemmisítette a 20 év előtt hozott ítéletet azon az alapon, hogy az esküdteket félrevezették. . A nyomban kihirdetett ítéletből a következő kijelentések érdemesek a közlésre: «Az első kérdés az, vájjon a verdikt megsemmisíthető-e azon alapon, hogy áz észszerűtlen (unreasonable) volt vagy pedig kellő bizonyítékokkal nem volt alátámasztva. Ez az eset a bíró­ság véleménye szerint nem forog fenn. A hiba ott volt, hogy a közvád túlságosan kidomborította a vádlott egyéniségét és kifogásolható életmódját, ezáltal tévesen befolyásolta az esküd­tek hangulatát s a bíró a helyett, hogy ezt ellensúlyozta volna, még inkább megerősítette, mert azt mondta fejtegetése köz­ben, hogy az ártatlanság vélelme Slater javára az ő kétes egyé­niségére tekintettel nem alkalmazható. Már pedig az ártatlanság vélelme (the presumption of innocence) az angol bűnvádi eljárás rendszerének alapja, amely minden vádlottat megilleti mindaddig, míg e vélelmet bűnös­ségi bizonyítékok meg nem döntik. "Ezt az elvet sértette meg az elnök fejtegetése, amely oda irányult, hogy a vádlott jellemére és egyéni körülményeire vo­natkozólag bizonyított tények is figyelembe veendők az ügy eldöntésénél (were relevant to the case). Ez a kitanítás jog­kérdésben félrevezette az esküdteket (misdirection in law), miért is az alapítéletet megsemmisíteni kellett.» (Az újrafelvétel során kiderült, hogy a vádlott által elzálo­gosított melltű nem volt az elhúnyté s hogy egy tanú látta, amint Miss Gilchrist lakásából a gyilkosság után valaki — aki azonban nem volt a vádlott — eltávozott.) * 4. Lady Bonn válópöre. Lady Bonn válópört indított férje ellen házasságtörés miatt s a férj, Sir Max Bonn viszonkeresettél élt. A válópert a Di­vorce Divisionon Lord Merrival tárgyalta special-juryvel. A bíró­« ság a két kereset tárgyalását különválasztotta s előbb a nő keresetét tárgyalta (júliusban). * Időköaben Oscar Slater elfogadta a kormány által kártéritesként felajánlott 6000 fontot (mintegy 170,000 pengő).

Next

/
Oldalképek
Tartalom