Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. 263 hü fél őt előre figyelmeztette s ilyen figyelmeztetés nélkül is az olyan továbbeladás alapján előállott kárért, mely tovább­eladás a perbeli ügylet létrejötte és teljesítési ideje közötti idő alatt az ekkor előfordult piaci áron jött létre. Ez utóbbi felsoro­lást taxatívnek tekinteni nem lehet. A konkrét esetben a bíróság irányadónak bizonyára azt az elvi szempontot tekintené, hogy a konkrét kár felmerülésével a késedelmes félnek lehetett, illetve kellett-e számolnia. Kimondta viszont a bíróság, hogy az ügylet létrejötte és lejárata közötti több hónapos időszak egyetlen napjá­nak magasabb piaci ára előzetes figyelmeztetés nélkül nem szol­gálhat az ilyen konkrét kár megítélésének alapjául, ha az emlí­tett időszak alatt az áraknak nem volt huzamosabb időn át emel­kedő tendenciája (3944/1925). Kimondta a bíróság, hogy a követelésnek a szokások 69. és 70. §§-aiban szabályozott elenyészése az elévülés jogi fogalma alá esik és ehhez képest az elismerés, mint az elévülést kizáró ok esetén a 69. és 70. §,^-ok szerinti jog megszűnése be nem következik. Ilyen hatása azonban csak a határozott (292/1925) s a követelésnek összegére is, nemcsak a jogalapra vonatkozó elismerésnek van (2045/1926). Bár a bankári. rendelet szerint értékpapír-vételi megbízá­soknak oly módon való elvállalására, hogy a bizományos a meg­bízónak a vételárat hitelezi, csak olyan kereskedő jogosult, akinek bankári ^engedélye van, a bíróság kimondta, hogy ha bankári engedéllyel nem rendelkező értékpapírkereskedő vesz a megbízó részére hitelezés mellett értékpapírokat, az ilyen ügy­let tilos, de nem érvénytelen s a tilalom nem érinti a bizomá­nyosnak azt a jogát, hogy az őt egyébként megillető ú. n. koszt­pénzt követelje. A K. T. 263. §-a szerint ugyanis az a körül­mény, hogy valaki iparrendészeti okoknál fogva kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatik, ezeknek az ügyleteknek érvé­nyességére befolyással nincs. De a méltányossággal is ellenkez­nék, ha a szerződő felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit az érdekeik szempontjából közvetlen jelentőséggel nem bíró rendészeti szabályok döntően befolyásolnák és különösen ha a megbízó felszabadulna olyan szolgáltatás alól, amelynek megfe­lelő ellenszolgáltatást, a vételár hitelezését élvezte (801/1924). Ha a vevő az értékpapírt átvette és csak huzamosabb idő eltelte után vitatja, hogy az nem valódi, ebben a tekintetben a bizonyítás őt terheli (1604/1926). Azt a kérdést, hogy valamely hadikölcsön-címlet nosztri­fikálása valódi-e, nem a Pénzintézeti Központ, hanem az ille­tékes bíróság hivatott eldönteni (1604/1926).

Next

/
Oldalképek
Tartalom