Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

\ l82 BÍRÓI GYAKORLAT. az alkalmazottak munkakörén az üzleti körülmények indokolta változtatásokat is eszközölhet és hogy az alkalmazottnak arra törvényes igénye nincs, hogy mindenkor egy és ugyanazon munkakörben legyen foglalkoztatva, amint ezt az 1910/1920. M. E. számú rendelet 15. §-a 2. bekezdésének rendelkezéséből is világosan kitűnik. A munkaadó ezen joga mindössze annyiban szenved korlátozást, hogy az alkalmazott munkabeosztásának az alkalmazott képességeihez megfelelőnek kell lennie és nem lehet az alkalmazott önérzetére sérelmes (K. II. 36715/1926. K. J. 34. sz.). Ugyanez a határozat kimondja, hogy a korábbi években rendszeresen kapott remuneráció kifejezett kikötés hiányában is követelhető illetmény jellegével bír. Annak eldöntése, hogy valamely alkalmazott valamely állás betöltésére alkalmas és érdemes-e vagy nem, a munkaadónak olyan discretionalis joga, amelyet egyrészről a saját üzleti érdekeinek, másrészről az alkalmazott személyes képességének és egyéni tulajdonságainak figyelembevételével határozhat meg és amely a bíróság által felülvizsgálat alá nem vonható (K. II. 6^4/1927. K. J. 92. sz.). A munkaadónak is érdeke ugyan alkalmazottai életszükségletének megfelelő munkabér által biztosítása abból a célból, hogy alkalmazottai szolgálati kötelezettségeiket képesek legyenek teljesíteni, azonban nincsen olyan jogszabály, amely a munkaadót — erre vonatkozó szerződés és megállapodás nélkül — arra kötelezné, hogy alkalmazottainak illetményeit a pénzromlással, az életszükséglet drágulásával arányban emelje, illetőleg azokat a fizetésemeléseket, melyeket egyes alkalmazottainak megadott, a többi alkalmazottjának is megadni tartoznék (K. II. 1670/1926. K. J. 97. sz.). Állandó és a bírói gyakorlatban megnyilvánuló jogszabály, hogy a bíróság a szolgálati viszonyt — még ha azt a munkaadó szabályellenesen is szüntette meg nem mondhatja ki fennállónak és a munkaadót nem kötelezheti akarata ellenére arra, hogy elbocsájtott alkalmazottját szolgálatába újból felvegye, hanem a szabályellenesen elbocsátott alkalmazott a munkaadó jogtalan elbocsátó ténye alapján csak kártérítést követelhet (K. II. 9320/1926. K. J. 137.). Létszámapasztás alkalmával a jogtalanul elbocsátott alkalmazott a felmondási időre járó illetmény címén nem követelheti a szolgálatadó által a felmondási idő alatt az azon alkalmazottakhoz hasonló állású tisztviselők részére felemelt illetményt, ha nem is kapta meg elbocsátásakor járandóságát, hanem csak a koronának azóta beállott romlásából reá hárult hátránynak megtérítését követelheti íK. II. 8687/1926. Hát. 88. sz.). Sőt odáig, és talán túlmessze ment a Kúria, mikor megadta a munkaadó-