Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - Utaló magatartások

SZEMLE. 351 elve csorbát ne szenvedjen. Mivel pedig a javaslat a bíró szabad belátására bízza, megfelelő vagyona van-e a terheltnek, és így a bírói önkénynek tág teret enged. Egybevetve ezt az intézkedést a horribilis összegű pénzbüntetési tételekkel, a javaslat a terheltet, a büntetési tétel tekintetében úgyszólván kiszolgáltatja a bírónak. A törvényelőtti egyenlőség elve alapján kifogásolni kell, hogy a bíróság szabad belátása szerint jogosult legyen a törvény által előírt szabadságvesztésbüntetés helyett főbüntetésként megfelelően súlyos pénzbüntetést alkalmazni. Az ezen intézkedésben rejlő kedvezmény csak a vagyonosabb terheltekkel szemben lesz alkalmazható, mi alkalmas lehet a bíróság pártatlanságába vetett hit megingatására. Teljesen félszeg helyzetek állhatnak elő : két terhelt, egy gazdag és egy szegény ugyanegy cselekményt társtettesként követtek el. A legrosszabb morális hatása lenne annak, ha a szegénysorsú terhelt fogházbüntetést kap, a vagyonos terhelt pedig pénzbüntetéssel szabadul. E mellett a javaslat által előírt «megfelő súlyos» pénzbüntetés mértéke olyan ténykörülmények (vagyoni helyzet, jövedelem stb.) alapján állapítható csak meg, amelyeket a bűnügy keretében legtöbbször lehetetlen lesz tisztázni. Mindenesetre elhagyandó volna az a rendelkezés, hogy: ha pénzbüntetésért a terhelten felül más is felelős, a pénzbüntetés legmagasabb összegének megállapítása szempontjából számításba kell venni a terhelttel együtt felelős egyén vagy vállalat tulajdonosának átlagos valószínű jövedelmét is. Ez a törvényhely kétségkívül leggyakrabban sajtóügyekben nyerne alkalmazást. Ez az intézkedés a sajtóügyekben kiszabható pénzbüntetések öszszegét oly mértékben emeli fel, amely egyrészt nem áll arányban a sajtó útján elkövetett cselekmény tárgyi súlyával, másrészt a szabad véleménynyilvánítást és a gondolatközlés szabadságát megszüntetni alkalmas. A javaslatnak a bűnvádi eljárás gyorsítása érdekében tett rendelkezései tekintetében rámutat a soproni kamara arra, hogy a perorvoslatoknak korlátozásai alkalmasak arra, hogy büntető igazságszolgáltatásunkat a mai klasszikus színvonalról visszafejlesszék. A 30. §-ban meghatározott csatlakozási jog büntető jogrendszerünk szellemével ellenkezésben áll. Csak a gyengébb idegzetű vádlottat fogja visszatartani a perorvoslattól és talán éppen akkor, amikor perorvoslata eredményre vezetne. A rutinírozottabb vádlott ellenben nem fogja magát ezáltal a fellebbezés bejelentésétől visszatartani. Nem is egyeztethető össze büntető jogrendszerünk szellemével, hogy a vádlott ilyen módon korlátoztassék ama legelemibb jogában, hogy ügyében a felsőbíróság döntését provokálhassa. A 31. £-ban a javaslat épp azon ítéleteknél korlátozza a jogorvoslatot, amelyeknél az elsőfokú ítéletet egyes bíró hozta. Pedig az egyes bíró elé utalt ügyekben megszűnt a társas bíróságban rejlő nagyobb garancia ; e mellett a javaslat ezekben az ügyekben teljesen kizárja a semmiségi panaszt, ha az ítéletet a kir. ítélőtábla bűnösség és minősítés kérdésében helybenhagyta. Ellene van a kamara a jogorvoslat tervezett megszorításának, mert a kir. Kúriának a jogfejlődésre befolyást gyakorló irányító szerepe éppen azáltal, hogy az egyes bíró elé utalt ügyek nagy tömege nem kerülhet harmadfokú elbírálás alá, úgyszólván ^teljesen megszűnnék. Elfogadhatatlan az az intézkedés is, amely szerint az ítélőtábla és a Kúria az ügyeket a legtöbb esetben főtárgyalás nélkül intézi el, elvesznek ily módon ezekben az ügyekben a szóbeliség és közvetlenség nagy előnyei és'a nyilvánosság garanciája. — A megrögzött bűntetteseknek szigorított dologházba utalását a társadalom védelme szempontjából a kamara helyesnek tartja, rámutat azonban arra, hogy nem tartja helyesnek a 3. §. azon rendelkezését, mely szerint az esetben is szigorí-