Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 7. szám - Utaló magatartások
JOGGYAKORLAT. 343 ahhoz, hogy csak meghatározott szervezet tagjait alkalmazza, a munkaadónak erre vonatkozó elhatározása jogilag közömbös tény, de a jó erkölcsökbe ütközik és a jogérzetet sérti az erre vonatkozó szerződési lekötelezés, mert annak következtében az illető egyesület monopolhelyzetbe kerül s ezt a helyzetét a bérek mesterséges felhajtására, s a szervezeten kívülálló — sőt oda hibájukon kívül be nem léphetett — munkavállalók versenyének erőszakos lehetetlenné tételére használhatja fel, mint ezt az alperes a jelen esetben tette. Ennek folytán a kollektív szerződésnek az alperes által hivatkozott rendelkezése hatálytalan, arra az alperes jogot nem alapíthat s még kevésbbé volt az alperes jogosítva a kollektív szerződésben kikötött eljárás (az Einigungsamt döntésének kikérése) megkerülésével, a munkaadót erőszakos eszközökkel a felperes elbocsátására kényszeríteni. (Die Rechtssprechung, 1927 augusztus 25.) 10. A rádió s^er\öi joga zenemüveknél. A Circuit Court of Appeals, Sixth Circuit (Egyesült-Államok) egy újabb ítélete (közli a «GewerblicherRechtsschutz und Urheberrecht» 1927 szeptemberi számának melléklete : Blátter für Funkrecht) kimondta, hogy a szerzői jogi törvény védelme kiterjed a zeneműnek rádió útján való előadása esetére is. A határozat megállapítja, hogy a nyilvánosság ismérve a rádiónál a legnagyobb mértékben megvan, a rádiónak célja — s ezt a célt meg is valósítja — hogy egyszerre nagy tömegek számára tegyen közléseket, illetve nagy tömegeket szórakoztasson s a nyilvánosságot nem érinti sem az, hogy a hallgatók egymással nem közlekedhetnek, sem pedig az, hogy az előadást otthonukban élvezik. V. ö. Dr. Szálai Emil cikkét e folyóirat 1926 januári számában s az 1927 januári számában közölt szintén amerikai esetet. 11. Tisztességtelen verseny hirdetések gyűjtésével. Az alperes az Alsó-Ausztriai telefonkönyv kiadója. Ügynökei hirdetéseket gyűjtöttek a telefonkönyv részére s e közben a hirdetők előtt azt a látszatot keltették, hogy a hirdetés a bécsi telefonkönyvben fog megjelenni. A felperes, mint a bécsi telefonkönyv kiadója, tisztességtelen verseny miatt perelt, kérve az alperesnek ily ténykedésektől való eltiltását. Az elsőbíróság az alperes magatartását a jó erkölcsökbe ütközőnek minősítve, helyt adott a keresetnek. A fellebezési bíróság azzal az indokolással, hogy a felek érdekeltségének a területei különbözőek s így egymással versenyviszonyban nem állanak, elutasította a keresetet. Az Oberster Gerichtshof az elsőbíróság álláspontjára helyezkedett és kifejtette indokolásában, hogy aj a két fél érdekköre mereven nem választható el egymástól, hiszen mindkét területen akadhatnak cégek, melyek súlyt helyeznek rá, hogy a másik területre szóló, illetve mindkét telefonkönyvben hirdessenek ; b) másfelől az alperes által történt tévedésbeejtés elriaszthatja a hirdetőket a bécsi telefonkönyvben való hirdetéstől, illetve az alperesnél feladott hirdetés folytán a hirdetésre beállított fedezet kimerülhet. így mind a versenyviszony, mind az alperes eljárásának a jó erkölcsökbe ütköző volta meglévén, alperesnek a felperest vétkesen és jogellenesen károsító ténykedésének folytatásától való eltiltása a törvénynek megfelel. (Die Rechtssprechung, 1927 augusztus 2?.)