Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - Utaló magatartások

JOGGYAKORLAT. gondnoknak a perindításra a törvény által megkívánt meghatalmazása nem volt, a 6 havi elévülési időn túl nyert utólagos felhatalmazással nem pótolható. (Kúria P. VII. 9091/1926. 1927. aug. 30.) III. Perjogi esetek. A per egy másik pernek csak megtekintett iratai alapján «érdemi elbírálásra meg nem érett*. A fellebbezési bíróság a döntése alapjául szolgáló tényállást egy másik pernek általa megtekintett, de a jelen perhez nem csatolt iratai alapján állapította meg. A felperes a tényállást részben azon az alapon támadja meg, hogy az a fellebbezési bíróság ítéletében említett per iratainak tartalmával ellenkezik. Minthogy ez a kifogás a kérdéses per iratainak ismerete, illetőleg megtekintése nélkül el nem bírálható s minthogy e nélkül a megtámadott tényállás érdemi elbírálás alapjául nem szolgálhat, ezekből az okokból ez a per érdemi elbírálásra még nem érett, a fellebbezési bíróság végítéletét fel kellett oldani s a fellebbezési bíróságot újabb véghatározat hozatalára kellett utasítani. (Kúria VII. tanács, 1927 aug. 30.) Viss^akövetelési igényre könyvkivonati illetékesség nincs. A keresetileg érvényesített, a Cs. T. 42. §-ára alapított visszakövetelési igény elkönyvelés tárgya nem lehet s így a Pp. 32. §-a szerinti könyvkivonati illetékesség az ingók visszaadására irányuló kereseti követelés tekintetében helyt nem foghat. (Kúria VII. tanács, 1927 aug. 31.) Illetékesség tisztességtelen verseny miatti perben [negatív megállapítási per). Felperes keresete lényegileg" a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. tc. rendelkezéseire alapított negatív megállapítási pernek minősül, amennyiben felperes oly jog fenn nem állásának megállapítása iránt indított pert, amelynek célja annak a kimondása, hogy a felperes eljárása az alperessel szemben nem képez az 1923. évi V. tcikkbe ütköző tisztességtelen versenyt. A felhívott törvény alapján indítható polgári perekre nézve ugyanezen törvény 38. §-a kizárólagos illetékességet állapít meg, amely elsősorban az alperes rendes lakhelye szerint illetékes törvényszéket illeti meg. Téves ellenben a fellebbezési bíróságnak az a jogi okfejtése, hogy az idézett törvényszakasz az «alperes» elnevezésen voltaképpen a tisztességtelen versenyként panaszolt tettnek az elkövetőjét érti és hogy ebből folyóan az úgynevezett negatív megállapítási perben, ahol nem sértett, hanem az állítólagos sértő lép fel felperesként, az illetékesség nem a perbeli alperes, hanem a felperes lakhelye szerint igazodik. Téves ez az álláspont azért, mert a hatáskörre és az illetékességre vonatkozó szabályok szorosan magyarázandók. Már pedig a többször idézett törvény abból a szempontból, hogy felperesként a sértett avagy a sértő lép fel, semminemű megkülönböztetést nem tesz, hanem egész általánosságban az e törvény alapján indítható valamennyi polgári perre vonatkozóan «az alperes» személye után igazodó illetékességet állapítja meg ; következésképpen negatív megállapítási perben is az illetékesség szempontjából csakis a mindenkori alperes ebbeli minősége jöhet számba. A fellebbezési bíróság részéről jogi álláspontjának alátámasztására felhozott az a további indok, hogy a törvényhozó akkor, midőn az 1923. évi V. tc. alapján indítható polgári perek illetékességét a 38. §-ában szabályozta, nyilván nem gondolt az állítólagos sértő által indítható megállapítási perekre, az előbb kifejtett jogi álláspont megdöntésére nem szolgálhat érvül azért, mert ha a fellebbezési bíróságnak ezt az érvelését helyesnek lehetne is elfogadni, akkor az a helyzet